Kihallgatták Gašparovičot vadásztársa halálának ügyében

2013. augusztus 2. - 10:44 | Belföld

Még mindig nem derült ki az, hogy Juraj Poláček megsértette-e a törvényt azzal, hogy blogot írt Michal Bobák vadász egy 2009-es vadászaton bekövetkezett haláláról

Kihallgatták Gašparovičot vadásztársa halálának ügyében

Bobák gyakran elkísérte vadászatokra Ivan Gašparovič köztársasági elnököt.

Marek Trubač, az államfő szóvivője megerősítette azt a hírt, hogy Gasparovičot már kihallgatta a rendőrség. Arról, hogy mit mondott, nem volt hajlandó beszélni. Az elnöki iroda rágalmazás miatt tett feljelentést Poláček ellen.

Poláček arra figyelmeztetett a blogjában, hogy nem világos az, hogy az államfő hol volt, amikor 2009 nyarán meghalt a vadászaton ismerőse, Michal Bobák. Az ügyben a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség folytat vizsgálatot. A rendőrségnél nem árulták el, hogy mi okból. Poláčekot két hete hallgatták ki.

Trubač azt nyilatkozta a blog megjelenése után, hogy az államfő a tragédia idején Horvátországban tartózkodott, aztán meg azt mondta, hogy Gašparovič futballmérkőzésen volt. Poláček azt állítja, ő csak az igazságot írta le, csak a tényekről számolt be, s rámutatott arra is, hogy az elnöki hivatal hazugságai miatt senkit sem vontak kérdőre ebben az ügyben.

Bobák egy eltévesztett lövés miatt halt meg, egy nappal azt követően, hogy Gašparovičcsal volt vadászni. A nem szándékos emberölést akkor Štefan Drozd, Bobák egy barátja ismerte be.

sme/para