Nem kér az új választási törvényből a Pénzügyminisztérium

2013. augusztus 5. - 12:55 | Belföld

A pénzügyminisztérium a tervezett létszámemelés ellenére sem ért egyet a választások lebonyolításában való részvétellel.

Nem kér az új választási törvényből a Pénzügyminisztérium

A belügyminisztérium tervezete szerint megnövekedne a pénzügy feladatainak száma a választásokkal kapcsolatban. Jelen pillanatban a pénzügyminisztérium ellenőrzi a parlamentnek szóló előzetes és a zárszámadásokat, melyek a kampányra fordított összegekről szólnak. Ezt azért tartják indokoltnak, mivel a pártok az állami költségvetésből is kapnak támogatást.

A belügyminisztérium az új választási törvény-javaslatában már az összes – a helyhatósági, a megyei és az országos – választások esetén a pénzügyre bízná a kampányok anyagi hátterének ellenőrzését.

A pénzügyminisztérium véleményezése szerint ezt a feladatot a Belügyminisztérium láthatná el a járási hivatalokkal együttműködve, illetve a Kulturális Minisztériummal karöltve.

A Peter Kažimír vezette tárca szerint a belügy által felajánlott három fős létszámnövekedés messze nem lenne elég a feladat ellátására.

Robert Kaliňák belügyminiszter elismeri, hogy a vitára bocsájtott joganyagból hiányzik a független ellenőrző szervezet, mely a választásokat ellenőrizné.

„Egyetértünk abban, hogy egy ilyen intézmény létezzen, de nem tudtunk megegyezni annak formájában.” – nyilatkozta Kaliňák, aki szerint összpolitikai egyetértésre lenne szükség ez ügyben. A belügyminiszter szerint a hivatal formájáról nem tudtak megegyezni a civil szervezetek sem. Szerinte akár az is szóba kerülhet, hogy képviselőkből álló bizottság végezze az ellenőrzést.

- sme.sk/para -