Kaliňák szerint teljesen rendben van, hogy diákokra lőttek a rendőrök

2013. augusztus 23. - 13:46 | Belföld

A belügyminisztériumi vizsgálat nem talált problémát a rendőrök június végi beavatkozásában.

Kaliňák szerint teljesen rendben van, hogy diákokra lőttek a rendőrök

Június 24-én a rendőrök a D2-es autópálya mellett rálőttek egy szenci rendszámú járműre, amelyről azt sejtették, hogy egy körözött gyilkos ül benne. Az autóban ugyanakkor négy diák ült ekkor, mivel a jármű már évek óta nem volt a körözött Milan Ďuriš tulajdonában, erről viszont a lövöldöző rendőrök nem tudtak.

Robert Kaliňák beismerte, hogy a rendőrségnek ezt tudnia kellett volna, azt viszont még nem tudta megmondani, hogy a "kommunikációban elkövetett hiba" miatt megbüntetnek-e valakit.

Egy nehezen feltérképezhető esetben használták a rendőrök a fegyverüket. A diákok azt állították, hogy a rendőrök gesztikulációjából arra következtettek, hogy továbbmehetnek, azok viszont azt állítják, hogy a fiatalok el akartak menekülni a helyszínről.

A rendőrök először a levegőbe adtak le két figyelmeztető lövést, majd az autóra tüzeltek. El is találták, de szerencsére egyik benne ülő fiatal sem sérült meg.

Kaliňák közölte azt is, hogy még megvizsgálják, hogy az autóról szerzett információ mennyire befolyásolta az eseményeket, az alapján pedig eldöntik, megbüntetnek-e valakit.

Az autót vezető Matúšnak még mindig nem adták vissza a jogosítványát. Édesapja a Nový Čas közlése szerint kitart amellett, hogy a rendőrök hibáztak.

SME/para