Egy lépéssel közelebb vagyunk ahhoz, hogy hízzon a polgármesterek hatásköre

2013. augusztus 27. - 12:37 | Belföld

A parlament alkotmányjogi bizottsága elfogadásra javasolta a Smer-SD képviselőinek javaslatát, amely növeli a polgármesterek hatásköreit - többek között azzal, hogy a település minden költségvetési és járulékos szervezetének vezetőjét ők nevezhetnék ki és hívhatnák vissza.

Jelen helyzetben az a hatáskör az adott település képviselő-testületét illeti meg. A Smer-SD képviselői, Otto Brixi, Jana Laššáková, Jana Vaľová, Peter Fitz és Viera Mazúrová által beterjesztett, a községekről szóló törvényt módosító javaslatot jóváhagyta a parlament közigazgatási és régiófejlesztési bizottsága. A képviselők azzal indokolják a módosítást, hogy a polgármesterek felelnek az adott település működéséért.

A javaslat indoklásában emlékeztetnek, hogy 2011 szeptemberében lépett hatályba a törvény, mely szerint a köztisztviselők büntethetőek a feladataik ellátásának elmulasztásáért, a település, a megye vagy az állam vagyona kezelésekor hibájukból adódóan súlyos anyagi kár keletkezik, akkor egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetők. Azzal érvelnek, hogy mivel a polgármester felelős ilyen módon a település működéséért, ezt ellensúlyozandó a hatásköreihez kell, hogy tartozzon a szervezetek vezetőinek közvetlen kiválasztása.

Igor Hraško (OĽaNO) és Pavol Zajac (KDH) ellenzéki képviselők szerint ugyanakkor egy ilyen hatáskör csak kiterjeszti a politikai jelöltek táborát, ami továb deformálja a közigazgatást. Így az egyes szervezetek élére nem szakértők kerülnek. Az ellenzék szerint egyúttal a képviselő-testületet és a képviselőket megfosztják attól, hogy az adott település vagyonának kezelésében részt vehessenek.

A jogi norma mérsékelné a főellenőrök jutalmazását, és csökkentené a 10 és 20 ezer közti lakosságszámmal rendelkező települések képviselőinek lehetséges számát - a jelenlegi 13 és 19 köztiről 13 és 17 köztire.

SITA/para