A J&T birtokába kerülhet a Hypernova

2013. augusztus 30. - 18:46 | Belföld

A holland Ahold társaság fontolgatja, hogy eladja 20 szlovákiai Hypernova, 4 Albert áruházát, és 6 benzinkútját.

A SME napilap információi szerint erről a J&T csoporttal tárgyal. A napilap két egymástól független forrásra hivatkozott. "Nincs rá ok, amiért ne valósulna meg az üzlet" - közölte a lappal az egyik forrás az áruházlánc környezetéből.

A J&T szóvivője, Nikol Kubaská viszont nem kommentálta a cselekményt, mivel "a társaság csak a lezárt üzletekről beszél". Annyit közölt, hogy a kiskereskedelmi érdekeltségek megszerzésén dolgoznak.

A SME közlése szerint maga az Ahold társaság nem válaszolt az eladással kapcsolatos kérdésekre. Egy megkérdezett piaci elemző, Ľubomír Drahovský viszont nem lepődne meg, ha az Ahold elhagyná a szlovák piacot. "Néhány éve már nem invesztálnak és nem bővítik az egységeiket, ami azt jelenti, hogy nem számolnak Szlovákiával" - fejtette ki.

2007-ben, amikor eladta lengyelországi egységeit, az Ahold már mérlegelte Szlovákiából való távozását is. Végül azonban mégis maradt.

A Terno ügynökség az Ahold tavalyi szlovákiai bevételeit 166 millió euróra, míg az egy évvel korábbit 220 millióra becsülte.

SME/TVnoviny/para

Címkék: J&T, Hypernova, Ahold