Még a Smer sem támogatja egyöntetűen a polgármesterek határköreinek bővítését

2013. szeptember 3. - 14:49 | Belföld

Jana Vaľová (Smer-SD), a javaslat egyik készítője levetette azt a programról, illetve az októberi ülésra halasztotta megtárgyalását.

A javaslatnak, amely által bővülne a polgármesterek hatásköre a települések költségvetési és járulékos szervezeteinek vezetői kinevezését illetően, nem örvendett a teljes Smer-SD frakció támogatásának sem. Bírálta többek között Renáta Zmajkovičová (Smer-SD), a parlament egyik alelnöke, aki egyúttal örvendett az elhalasztásának, mivel véleménye szerint ez alkalmat nyit a róla folytatandó vitára.

Zmajkovičová a javaslatban ebben a formában nem tetszett, érvelése szerint ugyanis nemcsak a polgármester, de a képviselő-testület tagjai is választások során kerülnek ki, és a két intézmény közti hatalommegosztást jelenleg elegendőnek tartja. Véleménye szerin kollégái javaslata túl erős jogkörökkel ruházná fel a polgármester személyét, miközben a képviselő-testületre csak egyfajta tanácsadói jogkör maradna.

Nem ért egyet azzal sem, hogy csökkenjen a képviselők száma bizonyos testületekben annak érdekében, hogy pénzt spóroljanak. "Ez nevetséges, mivel a képviselők maguk szabják ki a jutalmakat. ha felelősségteljesen akarnak viselkedni, nem muszáj magas jutalmakat meghatározniuk. Nem hinném, hogy az önkormányzat a jutalmak mértékén áll vagy bukik, ez pedig nem húzná ki a válságból" - jegyezte meg.

A javaslat értelmében egy település minden költségvetési és járulékos szervezetének vezetőjét a polgármester nevezhetné ki és hívhatná vissza. Jelen helyzetben ez a hatáskör az adott település képviselő-testületét illeti meg. A Smer-SD képviselői, Otto Brixi, Jana Laššáková, Jana Vaľová, Peter Fitz és Viera Mazúrová által beterjesztett, a községekről szóló törvényt módosító javaslatot jóváhagyta a parlament közigazgatási és régiófejlesztési, majd alkotmányjogi bizottsága is. A képviselők azzal indokolják a módosítást, hogy a polgármesterek felelnek az adott település működéséért.

A javaslat indoklásában emlékeztetnek, hogy 2011 szeptemberében lépett hatályba a törvény, mely szerint a köztisztviselők büntethetőek a feladataik ellátásának elmulasztásáért, a település, a megye vagy az állam vagyona kezelésekor hibájukból adódóan súlyos anyagi kár keletkezik, akkor egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetők. Azzal érvelnek, hogy mivel a polgármester felelős ilyen módon a település működéséért, ezt ellensúlyozandó a hatásköreihez kell, hogy tartozzon a szervezetek vezetőinek közvetlen kiválasztása.

A jogi norma mérsékelné a főellenőrök jutalmazását, és csökkentené a 10 és 20 ezer közti lakosságszámmal rendelkező települések képviselőinek lehetséges számát - a jelenlegi 13 és 19 köztiről 13 és 17 köztire.

SITA/para