A szülők nem akarnak többet költeni tanszerekre, mint tavaly

2013. szeptember 10. - 10:42 | Belföld

Azok a szülők, akiknek gyermekei 6 és 17 év között vannak, úgy tervezik, hogy ugyanannyit költenek tanszerekre, mint tavaly.

Csak minden ötödik szülő döntött úgy, hogy idén több pénzt szánnak tanszervásárlásra – derült ki a GfK által készített online felmérésből, melyben 500 szülő vett részt.

A felmérés során arra is kíváncsiak voltak, hogy a minőség vagy az ár-e a lényeg. Négy szülőből hárman úgy vélték, hogy mindkét szempont egyformán mérvadó. A megkérdezettek egyhatoda figyeli az árakat, leginkább a Kassa és Nyitra megyében élő alacsony végzettségű szülők, akiknek már nagyobb gyermekeik vannak.

Minőségi tanszereket csupán hét százalék vásárol, s azok a szülőknek, akiknek 17 éves gyermekeik vannak, inkább az iskolatásákára (88 százalék), papucsra (74 százalék) hajlandóak több pénzt költeni.

A harmadik legfontosabb teendő az írószerek beszerzése, melyekre a megkérdezett szülők több mint fele nem sajnálja a pénzt, ahogy egy jó minőségű tolltartóra és a festéshez szükséges kellékekre sem.

A felmérés azt is kimutatta, hogy a szülők kétharmada, akiknek iskolaköteles gyermekeik vannak, már az iskolaév megkezdése előtt megvette a tanszerek többségét, egyharmaduk azonban az iskolaév megkezdésekor tett így. A szülők leginkább hipermarketekben vásárolnak, mivel ott nagy a választék. Az internetes vásárlás a Pozsonyban élőkre és a magas végzettségű szülőkre jellemző.

sita/para