Egészségügyi dolgozók vernek sátrat a kormányhivatalnál

2013. október 1. - 17:31 | Belföld

Újabb tiltakozó akcióval folytatódik szerdán a szlovákiai egészségügyi dolgozók béremelésért folytatott, csaknem két és fél éve tartó küzdelme.

Egészségügyi dolgozók vernek sátrat a kormányhivatalnál

Az ápolónők és a szülészek asszisztensei által szervezett legújabb tiltakozó akciót ezúttal háromnaposra tervezik, és két helyszínen, a pozsonyi kormányhivatal előtt illetve a kassai alkotmánybíróság (AB) épületénél tartják. Az egészségügyi nővérek a tiltakozó akció keretében sátortábort készülnek emelni a kormánypalota előtt, és hasonló megmozdulás várható a kassai AB épülete előtt is.

A tiltakozó akciókat az váltotta ki, hogy eredménytelenek voltak a legutóbbi egyeztetések az egészségügyi dolgozók érdekvédelmi szervezete és az egészségügyi tárca vezetője között a béremelésekről. A szaktárca vezetője arra hivatkozva utasította el követeléseiket, hogy a béremelésekre a kormánynak nincs kerete.

Az egészségügyi nővérek béremelésért folytatott küzdelme közel két és fél éve tart, már egy egész sor tüntetést és tiltakozó akciót szerveztek, eddig érdemi eredmény nélkül.

A tiltakozás résztvevői ezúttal is a szakmán belül uralkodó állapotok tarthatatlanságára akarják felhívni a figyelmet, egyebek között arra, hogy Szlovákiában egy nővérre háromszor annyi beteg jut, mint amennyi átlagban az EU tagországokban. Ezenfelül tiltakozni kívánnak az alkotmánybíróság júniusi döntése ellen is, amely alkotmányellenesnek minősítette azt a törvényt, amely magasabb bérküszöböt szabott meg számukra.

Majdnem meglett az emelés...

2011 tavaszán a nővérek petíciót nyújtottak be közel negyedmillió aláírással Iveta Radičová kabinetjének, amely ígéretet tett arra, hogy törvényben szavatolja követeléseik teljesítését. A vonatkozó jogszabályt - egyik utolsó intézkedéseként - 2012 februárjában hagyták jóvá. A szabályozás a ledolgozott évek szerint 640 és 928 euró közötti bérminimumot szabott meg, és 2012 áprilisától, vagyis már Robert Fico új kormányának megalakulása után lépett hatályba.

A jogszabály hatályosságát, három hónappal később a szlovák orvosi kamara beadványa alapján felfüggesztette a Kassán székelő szlovák alkotmánybíróság, majd az idén nyáron alkotmányellenesnek minősítette.

(MTI)