A komáromi Bósza János is szeretne államfő lenni

2013. október 22. - 12:21 | Belföld

Bósza aktivistaként korábban Dél-Szlovákia autonómiájáért harcolt, most a szlovák és a magyar nemzet történelmi megbékélését ígérve próbál elindulni az elnökválasztáson.

A komáromi Bósza János is szeretne államfő lenni

A komáromi Bósza János azt ígéri, mindent megtesz a többségi és a kisebbségi nemzet történelmi megbékéléséért. Ahhoz, hogy indulhasson az államfőválasztáson, minimum 15 ezer aláírást kell összegyűjtenie, elmondása szerint ezt a napokban el is kezdi.

Bósza azért döntött amellett, hogy jelölteti magát, mert azt gondolja, Szlovákiának erős, "multietnikus" és főként igazságos országnak kell lennie, ő pedig minden erejével ezt szeretné szorgalmazni. "Nem szétválasztani, hanem összekötni szeretném a többségi nemzetet és a nemzeti kisebbségek tagjait. Mindent megteszek a megbékélésükért" - mondta a TASR hírügynökségnek Bósza, akinek meggyőződése: minden szlovák állampolárnak érdeke, hogy "békében és nyugalomban éljünk egymás mellett".

Bósza János 2008-ban bukkant fel a szlovákiai politikai palettán, amikor a Nomos Regionalizmus Polgári Társulást elindítva Dél-Szlovákia autonómiáját kezdte szorgalmazni. A társulást a belügyminisztérium még abban az évben feloszlatta, Bósza ekkor volt talán aktivista-karrierje csúcsán, még a TA3 hírtelevízió vitaműsorában is szerepelt - ahol nem akárkivel vitázott, hanem az éppen kormányzó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) akkori alelnökével, Anna Belousovovával.

Azóta Bószát inkább magányos harcosként lehet jellemezni, 2009-ben sikertelen "békemenetet" szervezett, tiltakozott a komárom Cirill-Metód szobor avatási ünnepségén, polgármester-jelöltként indult a komáromi önkormányzati választásokon, majd 2012-ben újabb békemenetet szervezett, Komáromból Pozsonyba gyalogolt.

Bósza János 2010-ben így próbálta megakadályozni, hogy Komáromban elhelyezzék a Cirill-Metód szobrot (Fotó: TASR):

Nem lett jó vége:

(tasr/parameter)