Nora Mojsejová pártja megfúrta Alojz Hlina tervét

2013. október 23. - 15:51 | Belföld

A Nora Mojsejová - Szabad Szó Pártja (Strana slobodné slovo – Nory Mojsejovej) elhagyja a politikai palettát, a szerdai nappal a Polgárok (Občania) elnevezésű formáció veszi át a helyét.

Nora Mojsejová pártja megfúrta Alojz Hlina tervét

Ez derül ki a belügyminisztérium által vezetett pártjegyzékből. A hírt megerősítette a párt statutáriusa, Patrik Zvonár is. Mojsejová ugyanakkor már nem szerepel a párt vezetésében az idei év elejétől.

A nyár folyamán Alojz Hlina független parlamenti képviselő jelentette be, hogy Polgárok néven pártot kíván alapítani, ugyanakkor a most bejegyzett utódpárttól elhatárolódik.

Hlinát megdöbbentette a párt neve, és kijelentette, hogy bíróságra adja az ügyet, egyúttal előzetes intézkedésként kérvényezi majd az új párt neve használatának felfüggesztését. Mint mondta, már korábban kérvényezték az ipari tulajdonnal foglalkozó hivatalnál az Občania megnevezés levédését. "A belügyminisztérium nem engedélyezheti egy másik párt megalapítását ezzel a névvel" - fogalmazott Hlina.

A politikus úgy véli, hogy ez csak annak a kínos színjátéknak a folytatása, amit a közismert kassai vállalkozónő már egyszer eljátszott a Nová väčšina megnevezéssel, amely néven pedig Daniel Lipšic alapított pártot. Hlina kijelentette, hogy éppen ezért folytatják a pártalapításhoz szükséges aláírások gyűjtését. 10 ezerre van szükség, az év végégi szerinte összegyűlhet.

Nora Mojsejová pártja 2011-ben létesült az Új Polgári Szövetség, azaz a korábbi kormánytag ANO átnevezésével. Mojsejovának a párt átvételével nem kellett aláírásokat gyűjtenie. A párt a nagyszombati járásbeli Felsődióson (Horné Orešany) székel. Patrik Zvonár közölte, hogy a névváltoztatásuk célja, hogy visszatérjenek a párt által képviselt értékekhez.

SITA/para