Rudolf Chmel szerint a legszegényebbek méltóságát sérti a segélyekkel kapcsolatos módosítás

2013. október 25. - 14:40 | Belföld

A Híd parlamenti képviselője úgy látja, az anyagi szükséghelyzetben lévők segélyezésének kormány általi módosítása a legszegényebbek méltóságát érinti.

Rudolf Chmel azt üzente a smeres kormánytöbbségnek, hogy ha a jobbközép pártok egyike állna elő ilyen javaslattal, akkor azt valószínűleg a Smer darabokra tépné. A képviselő szerint az egyedüliek, akik ezáltal munkához juthatnak, azok a települések kisebb feladatainak koordinátorai lehetnek. Ehelyett viszont szerinte arra volna szükség, hogy a kormány reálisan megszerezhető, valódi állásokat kínálna.

Ján Richter (Smer-SD) munkaügyi miniszter elmondta, hogy a kormány azt szeretné, ha az anyagi szükséghelyzetben lévők erőteljesebben részt vegyenek a helyzetük javításában. Úgy véli, ennek a helyzetnek a megoldása a társadalmi megrendelésben rejlik. Hozzátette, hogy a rendszert egy év múltán újra leellenőrzik, és javasolni fogják a tapasztalatok alapján történő módosítását.

A módosítás szerint jövő év januárjától az anyagi szükséghelyzetben lévők számára nyújtandó segély alapösszegét, 61,6 eurót azon felnőttkorú rászoruló személyeknek fizetnék ki, akik havonta legalább 32 órában kisebb községi szolgálatot tesznek. Ennek előfeltétele azonban az, hogy ezt a tevékenységet a községnek kell felkínálnia számára. Amennyiben a szülők közül senki nem él az adott község által felkínált lehetőséggel, akkor a családtól megvonják az aktivációs támogatást, és az anyagi szükséghelyzetben lévő szülőknek járó segélyt. A családnak a lakhatási támogatás és a gyerekek után járó juttatás megmaradna. Egy négytagú család esetében, ahol egyik szülő sem dolgozik, a szociális segély összege a jelenlegi 156-ról 36 euróra csökkenne.

SITA/para

Címkék: Rudolf Chmel