Berényi kampányolt a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala éves konferenciáján

2013. november 16. - 18:51 | Belföld

KISUDVARNOK - A Kerekasztal 2013/2014-es évi munkájában közel százharminc civil szervezet vesz részt. A dunaszerdahelyi járásbeli községben tartott éves konferencia legfőbb témái Dél-Szlovákia gazdasági fellendülése, a nők és gyermekek esélyegyenlősége, valamint a kisebbségi kultúra finanszírozása és jogállása volt.

A Kerekasztal szóvivője megköszönte azt az önzetlen segítséget, amelyet a Kerekasztal tevékenységében segédkező és fáradhatatlanul dolgozó aktivisták és a tagszervezetek folytatnak. „Közösségünk fennmaradása elsősorban a helyi szinten működő, a kisközösségek szolgálatában álló személyektől, egyénektől, társulásoktól függ.”- mutatott rá Tokár.

A napirendi programok előtt Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke a választásokra és annak tétjére hívta fel a figyelmet. “Nagyra tartom a Kerekasztal munkáját, az itt ülők szava vitathatatlanul befolyásolja az ország hangulatát és hozzáállását. A célom az, hogy tegyük félre az ellentéteket, és gondoljunk arra, hogy egy megválasztott megyeelnök mennyire megváltoztatná a hangulatot a közösség jövőjére nézve.” - mondta Berényi.

Bolemant Lilla, az Esélyegyenlőségi Bizottság vezetője szerint a nemzeti kisebbségben élő nőkre nagyobb súllyal nehezednek a hagyományos sztereotip elvárások. “Mit tehetnek a szlovákiai magyar nők? Azt tehetik, hogy beszélnek a problémákról, és szövetségeseket keresnek hozzá.” - mondta Bolemant.

Hodossy Katalin a gyermekek jogai kapcsán elmondta, hogy a napirenden lévő témák szakmai közvetítésében vagyunk gyengébbek, valamint hozzátette, a bizottságba további szakembereket várnak.

Rajkovics Péter, a Gazdasági Bizottság koordinátora Dél-Szlovákia lemaradottságának okait a hiányzó infrastruktúrában, az oktatási nehézségekben, az elnyúló munkanélküliségben és a működő tőkebefektetések elmaradásában látja. Bindics Gábor az őstermelői piacok létesítésének lehetőségéről beszélt, olyan pozitív példákat említve, mint a KC Dunaj, vagy a pozsonyi Vásárcsarnok.

A konferencián idén is átadták a Civil díjat, melyet a vágsellyei Pázmány Péter Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola vezetősége, tanári kara, iskolatanácsa, valamint a szülői szövetsége kapott az iskola ügyében tanúsított példás kiállásáért és összefogásáért.

Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke szerint ma rengeteg kisiskolának meg vannak számlálva a napjai. “Fontos, hogy az alsó tagozatos iskolákat megtartsuk, mindegy, hány gyerekkel, és hogy az oktatás minőségét is javítsuk. Nem csak az anyanyelvi oktatás, hanem a jó oktatás iránt is nagy az érdeklődés.”- mondta Pék.

Öllös László a kisebbségekről szóló jelentések elfogadásának körülményeiről elmondta, a végleges dokumentumból kikerült minden olyan pont, amely problémára világít rá, illetve megoldást javasol.

Szekeres Klaudia, a Jogsegélyszolgálat vezetője a kulturális támogatásokról elmondta, az újonnan elfogadott képlet megemeli a kisebb lélekszámú nemzetiségek pozitív diszkriminációját. A támogatások nagyságát három kritérium befolyásolja: nemzetiség, anyanyelv és az anyaország nem léte. “Mivel még a jövő évi költségvetés nincs jóváhagyva, nem tudni pontosan mennyivel fog csökkkeni a magyar kisebbségnek szánt keretösszeg”- tudatta Szekeres, majd hozzátette, “akit jogsértés ért a polgári társulások és egyéb egyesületek regisztrációja kapcsán (a magyar nyelvű megnevezés bejegyzésének elutasítása) az állami szervek részéről, lépjen kapcsolatba a Jogsegélyszolgálattal, ugyanis az antidiszkriminációs törvény értelmében pert kívánnak indítani az állam ellen.”

szmk/para