Az SaS némely édesanya esetén ismét ingyenessé tenné az önkéntes sterilizációt

2013. november 27. - 15:03 | Belföld

Javaslatuk szerint azoknak az édesanyáknak, akiknek legalább négy gyermekük van, vagy elmúltak 35 évesek, és legalább három gyermekük van, igényt tarthatnának az ingyenes sterilizációra.

Az SaS egy év múltán ismét előállt egy ilyen javaslattal. Közlésük szerint ezzel reagálnak a nemrégi Sárói (Lévai járás), ahol egy édesanya a csecsemőjétt becsomagolta egy ágyhuzatba, majd beledobta a latrinába. Az újszülött meghalt.

Lucia Nicholsonová (SaS) azzal érvelt, hogy a további öt gyermekét példaértékűen nevelő édesanyának lehetősége lett volna az ingyenes sterilizációra, akkor bizonyára él vele.

"E javaslatot mindenekelőtt felelősségteljesnek tartjuk. Nem félünk kimondani azt, ami a romatelepeken történik. Úgy gondolom, hogy ez egy helyes intézkedés, amelyet sem az EU, sem más nemzetközi szervezet nem utasítana el" - fogalmazott.

Nicholsonnak nem tetszik, hogy a Smer-többség tavaly elutasította ezt a javaslatot, de e téren semmit sem cselekedett. "Ez idő alatt tétlenül néztük, hogy több tucatnyi vagy több száz gyermek született a telepeket egyenesen a mélyszegénységbe" - figyelmeztetett Nicholsonová, aki a sterilizáció jelenlegi rendkívül magas árát nehezményezi, amely 300-500 euró között mozog, magán egészségügyi központokban pedig elmondása szerint még ennél is magasabb.

Az SaS elismeri, hogy a babamentő fészkek is hasonló célt szolgálnak, ennek ellenére az ingyenes sterilizáció lehetőségére egy további intézkedésként tekintenek e téren. Nicholsonová hozzátette, hogy szükség van a telepeken belüli tájékoztatásra a lehetőségekről.

Richard Sulík SaS-elnök szerint az állami költségvetésre az ingyenes sterilizáció nem gyakorolna jelentősebb hatást, ugyanis szerinte még mindig "többet ér az egyszeri sterilizáció, mint az egy életen át tartó szociális segély vagy gyermekotthoni gondozás".

Jelenleg olyan esetben kivitelezhető a sterilizáció, ha a páciens önként beleegyezik, tájékoztatják minden alternatív lehetőségről és a következményeiről is. Az erről szóló irat aláírása után még minimálisan 30 napnak el kell telnie a beavatkozásig, amely idő alatt azt vissza lehet vonni.

Nicholsonová javaslata minden ilyen feltételt megtartana.

Az SaS javaslatának megvitatása mintegy öt órán át tartott tavaly, végül a jelenlévő 133 képviselőből, csak 15-en támogatták azt. Az SaS képviselőin kívül néhány OĽaNO- és SDKÚ-képviselő szavazott mellette.

TASR/para