Kaliňák: Nem csodaszer – ám akár alkotmányt is módosítunk érte

2013. december 2. - 11:42 | Belföld

Bár a parlament megtörte az anyagi szükséghelyzetben lévőkről szóló törvény módosításának vétóját, annak sorsa még nem végleges.

Kaliňák: Nem csodaszer – ám akár alkotmányt is módosítunk érte

Ivan Gašparovič köztársasági elnök vétóját még november 26-án. Lucia Žitňanská, az SDKÚ-DS képviselője szerint az ellentétes az alkotmányban foglaltakkal – így megtámadja a módosítást az alkotmánybíróságon.

Robert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszter szerint a törvénymódosítás része annak a mozaiknak, mellyel egyes kirekesztett etnikai közösségekkel kapcsolatos problémákat lehet majd megoldani. Szerinte a módosítás ugyan nem csodaszer és minden reform magával hordozza a problémák kockázatát, ugyanakkor ezeket – akár az ellenzékkel folytatott párbeszéd során – idővel orvosolni lehet.

A belügyminiszter erről a közszolgálati TV „Öt perc múlva 12“ című adásában beszélt.

„Visszatérünk ahhoz, hogy mindenkire egyaránt érvényes, hogy előbb kötelességek vannak, s csak aztán a jogok. Ez azért van, hogy itt egyesek ne teremtsenek megélhetési forrást a szociális rendszerből, hogy ne legyenek hivatásos szociális segélyen élők köztünk.“ – mondta Kaliňák.

Az anyagi szükséghelyzetben lévőkről szóló törvény módosítása 2014 januárjától lép életbe. Ha a község igényli majd a szükséghelyzetben lévőktől a munkát a települési közmunka keretén belül, akkor a munka elvégzői az államtól 61,60 szociális segélyben részesülnek – amennyiben ledolgoznak 32 órát havonta.

„Lesznek olyan települések, melyek bekapcsolódnak, és lesznek olyanok, melyek nem. Szeretném, ha azok a polgármesterek lennének a projekt úttörői, akik már letettek valamit az asztalra.“ – tette hozzá a belügyminiszter.

„Fontos eleme a jogszabálynak a szabálysértési mentesség megszüntetése. Eddig számokra a szabálysértési törvény nem jelentett számukra semmit, mert nem kellett büntetést fizetniük, mert azt a szociális juttatásokból nem lehetett levonni.“ – figyelmeztetett Kaliňák.

Ami a módosítás alkotmányosságát illeti, a Smer-SD kész akár alkotmányt is módosítani azért, hogy az ne legyen összeférhetetlen az alaptörvénnyel. Ehhez azonban szavazatra lesz szükségük. Miután az Egyszerű Emberek támogatták a törvénymódosítást, így vélhetően meglenne a szükséges szavazat-szám ehhez is.

„Alapvető változásokat akarunk elérni e téren. Ez a törvény csupán az első fecske.“ – hangsúlyozta Kaliňák.

Lucia Žitňanská szerint a törvény semmit sem old meg.

„Amennyiben a kormánynak nem lesz jó gazdaságpolitikája, ha nem tesz le az állandó járulék-növelésről, nem szentel figyelmet a törvények bertarthatóságának, nem teszi rugalmasabbá a munka-törvénykönyvet, akkor a gazdaság nem növekszik majd, nem keletkeznek új munkahelyek és megmaradunk a mostani állapot konzerválásánál.“ – jelentette ki Lucia Žitňanská.

A roma közösségek alap-problémája a munkanélküliség és azt a szükséghelyzetben lévőkről szóló törvény módosítása nem oldja meg.

„Ha a törvények betarthatóságát nem növeli a kormány általában, akkor illúzió lenne azt hinni, hogy egyes közösségekben azt növelni lehet – amikor is ez általános szlovákiai probléma.“ – hangsúlyozta a képviselő hozzátéve, hogy a kulcskérdés a gyermekekkel való foglalkozás.

„Mindnyájan tudatosítjuk, hogy hatalmas a frusztráció, mely végül is megjelent Besztercebánya megyében. Ám nagyon fontos megfelelő keretbe foglalni az intézkedéseket és nem kelteni irreális elvárásokat.“ – mondta Žitňanská.

- teraz.sk/para -