Az emberek többsége a papi nőltenség eltörlése mellett foglalt állást

2013. december 4. - 17:30 | Belföld

A TNS Slovakia társaság által megkérdezettek emberek nagy része a cölibátus eltörlése mellett van, csak 6 százalék gondolja úgy, hogy nem lenne elfogadható a cölibátus megszüntetése – áll abban a felmérésben, mely során a TNS Slovakia 500 embert kérdezett meg.

„Ferenc pápa megválasztása óta több változás is történt a katolikus egyháznál, s olyan témákról kezdtek el beszélni, ami régen tabunak számított. Ide tartozik a papinőtlenség is” – mondta Ľubica Szviteková, a TNS Slovakia munkatársa.

„Teljes mértékben kijelenthető, hogy vallási hovatartozástól függetlenül, 42 százalék üdvözölné azt a döntést, ha engedélyeznék a papok nősülését, s ezzel a véleménnyel képes lenne azonosulni a megkérdezettek 29 százaléka, azonban 7 százalék nehezen fogadna el ilyen döntést, a megszólítottak 6 százaléka pedig ellene lenne” – mondta Szviteková.

A közvélemény-kutatás azt is kimutatta, hogy összehasonlítva a római katolikus vallásúakat az evangélikusokkal, az utóbbiaknál többen vannak a papi cölibátus eltörlése mellett. Az ateisták közül is sokan támogatnák a cölibátus megszüntetését. A katolikus vallásúak 38 százaléka van egyértelműen a cölibátus megszüntetése mellett.

A közvélemény-kutatást 2013 októberében végezték.

tasr/para

Címkék: cölibátus, felmérés