Rehabilitálhatják Róbert Bezákot, maga Ferenc pápa foglalkozik az ügyével

2014. január 10. - 12:22 | Belföld

Paul Zulehner osztrák teológus szerint Róbert Bezákot csakhamar rehabilitálhatják.

Rehabilitálhatják Róbert Bezákot, maga Ferenc pápa foglalkozik az ügyével

Zulehner az osztrák APA hírügynökség közlése szerint ezt egy sajtótájékoztatón közölte Bécsben - erről a Cseh Televízió tájékoztatott.

Zulehner Szlovákiában tett látogatása alkalmával találkozott František Mikloškóval, akitől saját elmondása szerint megtudta, hogy Róbert Bezák kapcsán több tanácskozás is folyt az elmúlt hetekben. Azt is közölte, hogy Ferenc pápa foglalkozik Bezák ügyével.

Az APA hírügynökség úgy fogalmaz, hogy miután Ferenc pápa beszélt Marc Ouellet bíborossal, a Püspöki Kongregáció prefektusával, Mario Giordano szlovákiai apostoli nunciussal, valamint Jozef Tomko szlovák bíborossal, létrejött a párbeszéd maga Róbert Bezák és a kanadai Ouellet között is.

Ouellet kulcsfigurája a Bezák-ügynek, ugyanis az általa vezetett kongregáció választja ki a püspöki hivatalok vezetőjelöltjeit.

Bezákot 2009 júniusában szentelték fel püspökké, 2012 júliusában azonban XVI. Benedek pápa egy apostoli vizitáció alapján visszahívta a Nagyszombati Érsekség éléről. A nyugalmazott érsek az ügy kezdeteitől fogva azt állítja: nincs tudomása leváltása okának részleteiről. Leváltása nagy visszhangot váltott ki a szlovákiai hívők egy részének körében, s az ügyet mindmáigmegkülönböztetett figyelemmel követi a sajtó.

Bezák decemberben elhagyta Szlovákiát és az olaszországi Bussolengóba távozott, ahol egy redemptorista kolostorban kezdte meg szerzetesi tevékenységét.

SME/para