OKTATÁSÜGY: A pazarlás nem bűn

2014. február 5. - 15:55 | Belföld

Bűncselekmény hiányában nem nyomoznak az oktatásügyi minisztérium luxusautói kapcsán.

OKTATÁSÜGY: A pazarlás nem bűn

Bár az Oktatásügyi Minisztérium is elismeri, hogy „nem volt mindig hatékony” a járműpark működtetése, a rendőrség nem nyomoz tovább az ügyben.

A feltételezett visszaélésekre még Vladimír Crmoman, egy pozsonyi középiskola tanára hívta fel a sajtó figyelmét, aki a minisztérium által közreadott számlák alapján valószínűsítette a visszaéléseket. Szerinte ugyanis nehezen elképzelhető, hogy az Oktatásügyi Minisztérium Audija 2008. augusztus 21-e és 2010 július 9-e közt 389 ezer kilométer fusson – ennyi volt feltüntetve az emissziós vizsga alkalmával kiállított protokollon –, mivel ez napi 830 km-nyi megtett utat jelentett volna átlagosan.

Vladimír Crmoman még 2013 áprilisában tett feljelentést. A minisztérium magyarázatként azt fűzte hozzá az ügyhöz, hogy a korábbi minisztériumi vezetés alatt elkövetett visszaélések miatt két korábbi, a járműparkkal foglalkozó munkatársukat menesztették. A jelenlegi vezetés alatt szerintük nem történtek visszaélések.

Crmoman ezt másként látta. Az általa tett feljelentésben a Dušan Čaplovič nevével fémjelzett időszak is szerepel, azaz 2012 is.

„A nyomozás nem támasztotta alá azokat az állításokat, melyeket Crmoman úr nyilvánosságra hozott. Ilyenek voltak például a kilométer-órák manipulálásáról, vagy a magán gépjárművekbe való tankolásról szóló állítások. A kezdetektől világosan elmondtuk, hogy a gépjármű-park kezelése nem volt hatékony, de az, amit Crmoman úr a médiákban közölt, az csak az érdeklődés felkeltésére irányuló kísérlet volt“ – mondta az üggyel kapcsolatban az Oktatásügyi Minisztérium szóvivője, Michal Kaliňák.

- sme.sk/para -