Bíróság elé állítják a megkínzott kislányuk holttestét évekig egy lezárt szobában őrző pozsonyi szülőket

2014. február 20. - 16:05 | Belföld

A Joj televízió kiderítette, hogy csaknem másfél évvel az ügy kirobbanása után előrelépés történt.

A kis Luciát halálra kínozták majd mostohaapja, Juraj Hroták és édesanyja, Alexandra három évig egy lezárt szobában tartotta a holttestét Pozsonyban. A borzalmas eset 2012 szeptemberében került napvilágra, amikor a szomszédok bejelentése nyomán felfedezték a kislány holttestét a lakásban. Hroták tavaly nyáron beismerő vallomást tett, miszerint köze volt a kislány halálához.

Mindkét szülő az ügy kezdetétől fogva vizsgálati fogságban van. A vizsgálat szerint az ötéves kislányt hosszú ideig kínozták, a halálát okozó sebet pedig épp Hroták ejthette rajta. Mojmír Huna, a Nagyszombati Kerületi Ügyészség szóvivője közölte, hogy az ügyben különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság és egyéb bűncselekmények ügyében tettek vádemelési javaslatot.

Az ügy ezáltal visszakerül a pozsonyi bíróságra, amely néhány hónappal ezelőtt utalta Nagyszombatba.

Noviny.sk/para