Bárdos Gyula: a Beneš-dekrétumokról és az autonómiáról is beszélni kell

2014. március 4. - 12:01 | Belföld

Bárdos Gyula köztársaságielnök-jelölt ma interjút adott a TASR állami hírügynökségnek. Úgy gondolja, nem szabad tabuként kezelni a címben foglaltakat.

Bárdos Gyula: a Beneš-dekrétumokról és az autonómiáról is beszélni kell

Bárdos Gyula a TASR-nek adott interjújában arról beszélt, hogy az elnöki jogköröket nem bővítené, bár emberjogi és nemzetközi, külpolitikai kérdésekben határozottan több aktivitást és világos, saját véleményt képzel el az elnöki poszton. Csemadok-tag maradna akkor is, ha megválasztanák őt államfőnek, csak a szervezet elnökségéről mondana le. A Beneš-dekrétumok ügye és az autonómia kérdése szerinte nem lehet tabu, ezt úgy véli, nyitott párbeszéddel kell napirenden tartani, de olyan megoldás kell, ami a többségnek és a kisebbségnek is megfelel. Ezzel kapcsolatban Bárdos úgy fogalmazott, hogy nem az erőszakos megoldások híve. Arra a kérdésre, hogy Szlovákia vállaljon-e több katonai missziót, Bárdos úgy válaszolt, a jelenlegi missziókat NATO-tagságunkból kifolyólag teljesíteni kell, a továbbiakról pedig tárgyalni szükséges. Arra a felvetésre, hogy jelöltségével tulajdonképpen Robert Ficonak segít, mert ha be is jut a második körbe, akkor a szlovákok inkább a szlovák jelöltre fognak szavazni, Bárdos úgy reagált, ő nem valaki ellen, hanem valamiért száll ringbe. Bárdos szerint ez a Magyar Közösség Pártján belüli folyamat eredménye, amikor is sikeres volt számukra a megyei önkormányzati választás. A támogatottsága nyilvánvaló és úgy gondolja, az volt az utoló csepp a pohárban, amikor Robert Fico kijelentette, hogy Nagyszombat megyében nem történhet meg, hogy magyar legyen a megyeelnök.

Bárdos ugyanakkor tudatosítja, hogy a társadalom még nem érett meg egy magyar köztársasági elnökre, és hogy kicsik az esélyei. A jelöléssel azt is bizonyítjuk, hogy nem vagyunk másodrendű állampolgárok és pozitív értelemben precedenst is teremtünk egy következő nemzetiségi jelölt indulására is a továbbiakban – véli Bárdos. Szerinte sötétség van a fejekben a nemzetiségekről, sokan még mindig azt hiszik, hogy a nemzetiségek csak rosszat akarnak az országnak. Ő épp azért lenne államfő, hogy ez megváltozzon.

Az ügynökségnek arra a kérdésére. Hogy egy szlovák ember miért választaná őt, hiszen a pártja felvidékezik és Orbán Viktorral tart szoros kapcsolatot, Bárdos úgy felelt, ő polgári és pártjelölt, az MK-nak pedig nem csak a Fidesszel, de a többi Európa parlamenti párttal is jók a kapcsolatai. –A Csemadok elnöke vagyok és azt hiszem ebben a vonatkozásban a kulturális üzenet erősebb, mint a politikai –tette hozzá Bárdos Gyula.

TASR, -para

Címkék: Bárdos Gyula