Čaplovič milliókat szórna el kecsketenyésztésre és arcmasszázsra

2014. március 11. - 15:16 | Belföld

Dušan Čaplovič oktatásügyi miniszter 28 milliót költene e-learning formájában kecsketenyésztésre, arcmasszázsra.

Čaplovič milliókat szórna el kecsketenyésztésre és arcmasszázsra

Miroslav Beblavý független parlamenti képviselő kedden szóvá tette a parlamentben, hogy Dušan Čaplovič iskolaügyi miniszter elektronikus tanfolyamok formájában milliókat szórna el kecsketenyésztésre, arcmasszázsra, egyharapásos ételek készítésére és hasonló badarságokra. Ezek a kurzusok ugyanakkor csak átképzésre szolgálnak, amelyeken már foglalkoztatott emberek vennének részt, őket pedig nem fenyegeti az elbocsátás veszélye.

Az elektronikus tanfolyamokra a programból 12,4 millió eurót szánnak és ez Beblavý szerint több, mint amennyit a minisztérium éves szinten az összes tankönyvre ad. Ötezer ember képzéséről van szó. Beblavý szerint ráadásul a programban egy postafiókos cég vesz részt, amely a Smerhez áll közel.

„Dušan Čaplovič esetében megismétlődik az a forgatókönyv, mely szerint minden egyes nemzeti projekt esetében nagyon kevés pénz jut az iskoláknak és még ezt is eltékozolják- sőt ki merem jelenteni, hogy ezeket a pénzeket kiválasztott hivatalnokok és kiválasztott szállítók lopják el. Ez a projekt viszont teljesen extrém és semmit sem ad az iskoláknak“- mondta Beblavý.

A további művelődés és tanácsadás felnőtteknek- című nemzeti program arra szolgál, hogy a résztvevők könnyebben érvényesüljenek a munkaerőpiacon- s ezt uniós alapokból biztosítják. Ennek keretében több mint 40 további akkreditált programot készítenek el a további művelődés-átképzés érdekében. „Huszonnyolc ilyen program esetében viszont már létezik ugyanilyen vagy ehhez nagyon hasonló tanfolyam - szolgáltató“- figyelmeztetett Beblavý.

Azok akik bekapcsolódnak az átképzésbe, az államtól útiköltségre kapnak pénzt, az állam fizeti a szállásukat, a hétvégi tanfolyamokat és az étkezési költséget is.

Beblavý szerint az illetékes intézet valós versenytárgyalás nélkül osztott ki három megrendelést is. Az első megrendelés 239 ezer euró értékben disszeminációs kampányra szól, médiatervre és médiaterv-alkotásra, ezt pedig a Media Inpact Solution cég nyerte. „Ennek a cégnek Breznóbányán van a székhelye, a tulajdonosa viszont egy postafiókcég – Londonból“ – figyelmeztetett Beblavý. A képviselő szerint ez a cég régebben az Általános Egészségbiztosítótól is kapott megrendelést, amit ki is fizettek neki, mégpedig a Kassa- Európa kulturális fővárosa – projekt keretében. Beblavý szerint ez a cég nagyon jóban van a Smer képviselőivel. Beblavý hozzátette, hogy csak kampányra a projekt keretében 3,7 millió eurót költenek el.

A másik megrendelést 1,57 millió euróra a TNS Slovakia cég kapta, monitoring tevékenységre és az átképzés szükségessége hatékonyságának felmérésére. Ugyanakkor a NESS SLovensko nevű cég 12,7 millió euró értékben az e-learninget biztosítja- tehát az elektronikus-internetes tanfolyamokat, és regiszter alakít ki a további képzésekre.

„Mindhárom megrendelésben a közös nevező az, hogy valós versenytárgyalás nélkül lettek kiírva“- tette hozzá Beblavý.

Az iskolaügyi miniszter szerint Beblavý képtelenségeket mond. A miniszter szóvivője közölte, hogy az összes programot a minősítési standardok szerint írták ki – ezeket pedig a foglalkoztatók és az átképzési szektor képviselői közösen alkották meg. „45 átképzési program lett létrehozva, ebből 40 szakképesítést nyújt, 5 pedig speciális képesítést. Mindezek összesen 124 elemet tartalmaznak, összesen 19.870 támogatott órával“-fejtette ki Michal Kaliňák szóvivő.

A kecsketenyésztés csak egy program a 124-ből tette hozzá a szóvivő. „A Szlovák Élelmiszeripari Kamara a projektbe további négy szakmát is besorolt, tehát úgy állította azt össze, hogy megfeleljen az agrárszektor jelenlegi igényeinek“- mondta a szóvivő.

TASR, -para