A pénzügyminisztérium nem bünteti a ZMOS-t a rossz gazdálkodásért

2014. március 18. - 15:42 | Belföld

A pénzügyminisztérium nem fogja megbüntetni az önkormányzatokat a tavalyi gazdálkodásukért.

A pénzügyminisztérium nem fogja megbüntetni a ZMOS-ba, azaz a Szlovákiai Falvak és Városok Szövetségébe tartozó önkormányzatokat a tavalyi gazdálkodásukért – jelentette be a társulás keddi tanácskozása után a ZMOS elnöke, Jozef Dvonč.

A kormány korábban azzal fenyegetőzött, hogy szankcionálni fogja az önkormányzatokat a pénzügyi fegyelem be nem tartásáért. Robert Fico miniszterelnök 2013 júliusában azzal fenyegetőzött, hogy kevesebb pénzt ad majd vissza a központi adókból az állam a rosszul gazdálkodó önkormányzatoknak, mert azok miatt nehéz három százalékon az államháztartási hiányt.

A ZMOS-nak két héten belül kell az önkormányzatok tavalyi gazdálkodásának részletes eredményeit a pénzügyminisztérium elé terjesztenie, ugyanakkor Jozef Dvonč elnök semmiféle okot nem lát a büntetésre. „A mai tárgyalások után, ahol a pénzügyi tárca is képviselte magát, nem alakult ki olyan helyzet, hogy a minisztérium bármiféle lépést tegyen az önkormányzatok ellen“-mondta Dvonč. Szerinte azzal, hogy a minisztérium nem lát okot a büntetések kiszabására, feltételezi, hogy elégedettek az államháztartás elvárt paramétereivel. A ZMOS elnöke úgy nyilatkozott, a társulás idén is fegyelmezett gazdaságpolitikát folytat majd, pedig a választások éve van, ilyenkor mindenki építene, fejlesztene még valamit a falvakban, városokban.

TASR, -para