ELNÖKVÁLASZTÁS: Rámutatott a rendszerhibára, öt év börtönt is kaphat

2014. március 27. - 14:25 | Belföld

Martin Daňo aktivista két okmányának köszönhetően két helyen is szavazhatott Pozsonyban. Hogy hogyan, arról egy videót is feltöltött az internetre.

ELNÖKVÁLASZTÁS: Rámutatott a rendszerhibára, öt év börtönt is kaphat

A rendőrség jogsértéssel és a választásokkal való visszaéléssel gyanúsította meg a fiatal aktivistát. Michal Slivka, az Országos Rendőrkapitányság szóvivője elárulta, hogy amennyiben beigazolódik bűnössége, akár öt évre is a rácsok mögé kerülhet.

Először Pozsony-Óvárosban adta le voksát, ahol a választásra jogosultak listáján útlevelének köszönhetően szerepelt. Ligetfalun pedig egy másik okmányán keresztül került fel a listára, így ott is leadta szavazatát.

A rendőrség szerint ténykedésével a szavazó félrevezette a körzeti választási bizottságot. A "tettéről" készült videót a szavazás után feltöltötte az internetre.

Slivka közölte, hogy a választásra jogosultak alkotmányos joga sérült, amikor másodszor is szavazott.

Martin Daňo mellett további, összesen négy többszörös szavazásra is fény derült, amelyek után a belügyminisztérium intézkedéseket foganatosított annak érdekében, hogy ez ne ismétlődhessen meg.

Eddig ugyanis a szlovákiai állandó lakhellyel rendelkezők úgy szavazhattak Szlovákiában, hogy a választási bizottság előtt bemutatták útlevelüket, és kijelentették, hogy nincs állandó lakhelyük Szlovákiában. Hogy az elnökválasztás második fordulójában ne kerülhessen sor a többszöri szavazásra, az ilyen kijelentést a bizottság leellenőrzi a lakossági jegyzékben. Tehát a választó azután adhatja le szavazatát, hogy a lakossági jegyzék alapján bebizonyosodik, hogy valóban nem rendelkezik Szlovákiai állandó lakhellyel.

TASR/SME/para