ELNÖKVÁLASZTÁS – Maďarič : A Smer megvárja, hogy képzeli az ellensúlyt Kiska

2014. március 30. - 13:39 | Belföld

A Smer alelnöke szerint nem lenne jó, ha Kiska az elllenzék államfője lenne.

ELNÖKVÁLASZTÁS – Maďarič : A Smer megvárja, hogy képzeli az ellensúlyt Kiska

Marek Maďarič, a Smer-SD alelnöke és Fico választási stábjának főnöke szerint pártja megvárja, miképp is képzeli el Andrej Kiska új államfő az ellensúly-szerepet. „-Valóban minden ember elnöke lesz-e, és a politikai színtérhez objektív módon közelít-e, vagy véletlenül nem lesz-e az ellenzék elnöke“- fejtette ki a kulturális miniszter a Szlovák Televízió vasárnapi adásában.

Maďarič hozzátette, a kormány standard kapcsolatra törekszik a köztársasági elnökkel. Arra a kérdésre, hogy milyen hibákat követtek el a kampányban, a miniszter úgy válaszolt, már az hiba volt, hogy Robert Fico miniszterelnökként indult és ezt sok választója nem tudta elfogadni. „-Másrészt pedig szembesültünk azzal a jelenséggel, hogy a nyilvánosság nagy része nem politikust akart államfőnek“-tette hozzá Maďarič. Harmadrészt a miniszter úgy látja, az ellenzék Ficóval szemben számlákat akart kieegyenlíteni és erre Kiskán keresztül nyílt alkalom. Arra a kérdésre, hogy Fico eléggé meg tudta-e magyarázni indulását a saját választóinak, Maďarič úgy válaszolt, ez a kérdés neki mint kampányfőnöknek is szólhat, hogy Fico miként oldotta meg ezt a fő gondot.

TASR, -para