ELNÖKVÁLASZTÁS - Minimális lehet a leendő first lady közszereplése a pozsonyi sajtó szerint

2014. április 1. - 12:07 | Belföld

Várhatóan csak a kötelező szintig terjed majd a leendő szlovák first lady - a negyedik közvetlen szlovák elnökválasztást megnyert Andrej Kiska második feleségének - közszereplése - számoltak be a pozsonyi lapok kedden.

ELNÖKVÁLASZTÁS - Minimális lehet a leendő first lady közszereplése a pozsonyi sajtó szerint

A pozsonyi sajtó vélekedése szerint a leendő szlovák first lady, Martina Kisková, mindezidáig olyan mint Columbo felügyelő felesége - mindenki tudja, hogy van, ám még senki sem látta.

Martina Kisková, a megválasztott szlovák államfő második felesége 38 éves, férjével két kiskorú gyermekük van, Veronika (9) és Viktor (5). A leendő szlovák first lady, mióta férje több mint egy éve bejelentette indulási szándékát az elnökválasztáson, valóban nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, a kampány idején pedig még az országból is elköltözött. Ez utóbbit, vagyis, hogy második felesége gyermekeikkel együtt ideiglenesen Prágába költözött, Andrej Kiska azzal indokolta, hogy így akarta megvédeni családját attól az "ellenkampánytól" amelyet állítása szerint Robert Fico személyével szemben folytatott.

Martina Kisková mostanáig sem jelent meg a nyilvánosság előtt, a választások éjszakáján Andrej Kiskát első házasságából származó lánya, Natália kísérte. A szlovák sajtó ezzel kapcsolatban azt is pedzegeti, hogy éppen a 23 éves Natália lehetne az, aki az új államfőre váró nyilvános rendezvények nagy részén Kiskát kísérhetné. Ilyen lehetőséget ugyan a protokoll szabályzat lehetővé tesz, ám az mégsem számítana hagyományosnak és valószínűtlennek tűnik amiatt is, hogy Natália Londonban él. Egy ilyen újítás egyébként beleillene az új államfő "újító imidzsébe" amelyet a szlovák sajtó a napokban Kiskáról kirajzolni próbál, s amelynek első jelei azok voltak, hogy Kiska lemondott elnöki fizetéséről, s az is, hogy nem szeretné, ha testőrök kísérnék.

Arra, hogy férje leendő államfői feladataival összefüggő közszereplését szeretné a kötelező minimumon tartani, Martina Kisková még a választások előtt a Zivot című hetilapnak adott - eddigi egyetlen - interjújában is utalt. Szerencsére nem monarchiában élünk, s így az uralkodói párra vonatkozó megkötések sem vonatkoznak ránk - mondta, hozzátéve: a helyzetet a protokoll előírásai alapján fogják rendezni, ám reméli, hogy férje megválasztása esetén is azt teheti majd, amit a legfontosabbnak érez. Ez pedig az, hogy családjával, azaz két gyermekükkel foglalkozhasson a jövőben is.

mti/para