Harabin jogairól érdeklődik az Európa Tanács

2014. április 11. - 14:55 | Belföld

Az Emberi Jogok Európai Bírósága új tárgyalást javasolt Harabin ügyében, az Alkotmánybíróság viszont nem cselekedett.

Harabin jogairól érdeklődik az Európa Tanács

A szlovák Alkotmánybíróság nem újította meg Štefan Harabin fegyelmi eljárását, erre reagált az Európa Tanács.

Az ET miniszteri bizottsága szeretné tudni, hogy miért nem "veszik komolyan" az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntését. Marica Pirošíková, aki a strasbourgi bíróságon képviseli Szlovákiát, közölte, hogy az ET miniszteri bizottsága levélben tudatta, hogy tudomásul veszik az Alkotmányíróság döntését. Ugyanakkor arra kértek bennünket, hogy értesítsük őket, miként szüntetjük meg a jogsértés következményeit itthon" - fogalmazott.

Harabin azt követően, hogy az Alkotmánybíróság fizetésmegvonással büntette, amiért nem engedte be a Legfelsőbb Bíróságra a pénzügyminisztérium ellenőreit, az európai bírósághoz fordult, és 150 ezer eurós kártérítést követelt. Ebből háromezret hagytak jóvá számára, de amiért az Alkotmánybíróságon elfogult bírók is döntöttek az ügyében, így elrendelték az ügye újratárgyalását.

Ivetta Macejková, az Alkotmánybíróság elnöknője közölte, hogy 10 bírójuk döntött az ügyben, ám nem volt meg a szükséges hét szavazat az perújrafelvételhez.

A strasbourgi bíróság ugyanakkor további két esetben is nehezményezte az Alkotmánybíróság tétlenségét. Anna Pančurová szóvivő azonban közölte, hogy ezekről akkor nyilatkoznak, ha hivatalos értesítést kapnak az ET-től az állásfoglalásra.

SME/para