Idén már harmadszor van, de egyszer még lesz, mi az?

2014. május 22. - 07:59 | Belföld

Idén már harmadik alkalommal került sor rá, de egy alkalommal még biztosan részünk lesz benne. Mi az?

Hát a kampánycsend. Az elnökválasztás két fordulója előtt idén kétszer már átélhettük a hivatalos kampánycsendet, ősszel, a helyhatósági választások előtt pedig majd ismét.

Csütörtökön reggel hét órakor tehát (ismét) beköszöntött, ezúttal az európai parlamenti választások előtti 48 órás, törvény által előírt kampányszünet. Ez alatt, valamint a választások napján az urnazárásokig tilos bármely jelöltnek bármilyen propagációs tevékenységet folytatnia, ideértve a szavazásra felhívó SMS-eket és e-maileket is.

A törvény értelmében szóban, írásban, hangfelvételen, videóüzenetben és képen is tilos közzétenni bármely jelölt mellett vagy ellen szóló információt. Mással kell foglalkoznia a televíziónak és a rádiónak, de egyéb tömegtájékoztatási eszköznek is. A választások napján pedig szó sem lehet arról, hogy a szavazóhelyiségek környékén próbálja valaki meggyőzni az embereket.

A sorrendben harmadik szlovákiai európai parlamenti választásokra május 24-én kerül sor, reggel 7 órától este 22 óráig adhatják le szavazatukat. 29 politikai pártra lehet voksolni, melyek jelöltjeinek minimálisan 21 éveseknek kell lenniük.

A választási eredményeket, tekintettel más EU-tagországok urnazárási időpontjára, csak vasárnap este 23 órától teszik közzé, mégpedig az Európai Parlament pozsonyi kirendeltségének irodájában, mégpedig az összes tagországgal szinkronban. Részeredményeket nem hoznak nyilvánosságra. Az egyes tagországokban május 22. és május 25. között zajlanak a választások.

TASR/para