2016-ban véget érhet Mikuláš Dzurinda és Ivan Mikloš politikai pályafutása

2014. június 4. - 15:11 | Belföld

Szerdai sajtótájékoztatójukon jelentették be mindketten, hogy kilépnek az SDKÚ-ból. Ezt megelőzően azonban ez már az arra való meghívóból is kiderült.

2016-ban véget érhet Mikuláš Dzurinda és Ivan Mikloš politikai pályafutása

A kétszeres exkormányfő, Mikuláš Dzurinda és a szintén kétszeres expénzügyminiszter, Ivan Mikloš a sajtótájékoztatón leszögezték, hogy a parlamentben maradnak. Hangsúlyozták, hogy jelenleg nem gondolkodnak azon, hogy egy másik politikai pártba lépnének be, vagy új pártot alapítanának.

"Nem tartom valószínűnek, hogy 2016-ban indulok a parlamenti választásokon. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem fogok nyilvánosan kiállni" - figyelmeztetett Mikloš. Dzurinda hasonlóképp vélekedett, és hangsúlyozta, nem azért távoznak a pártból, hogy saját pártot alapítsanak. Másrészt elismerte, hogy a politika szórakoztatja, éppen ezért az még nem jutott eszébe, hogy most befejezné.

"Nem egy párt a célom, az csak egy eszköz, amelyen keresztül valamit el lehet érni" - húzta alá Dzurinda.

Egyelőre nem tudni, hogy az SDKÚ parlamenti frakciójában maradnak-e. Az erről való döntést a párt vezetésére bízzák. "Nem szeretnénk ártani. Ha lesz akarat rá, akkor leülhetünk erről beszélni" - jegyezte meg. Távozásukkal hatra csökkenne a frakciótagok létszáma, ami által automatikusan megszűnne.

Mikloš megismételte, hogy két fő okuk volt a távozásra, és erről csak a múlt héten döntöttek. Az egyik ok a párt jelenlegi működése. "Nem szeretnénk a továbbiakban felelősséget vállalni ezekért a történésekért. A másik ok, hogy bevontak minket a belső vitákba, annak ellenére, hogy mi határozottan elhatárolódtunk azoktól. Én nyilvánosan elutasítottam, hogy az SDKÚ vezető posztjaira pályáznék" - jelentette ki Mikloš. Elárulta, hogy a pártelnökkel, Pavol Frešóval nem tárgyaltak erről, csak bejelentették neki, ő pedig tudomásul vette.

Dzurinda azt állítja, hogy a döntést nem hozta meg egykönnyen. Komoly döntésnek nevezte. Nem kívánta értékelni, hogy milyen esélyei lehetnek a pártnak nélkülük. Hogy követnék-e őket más párttagok is, azt nem tudta megmondani, mivel elmondása szerint ez a személyes döntésük volt, és nem szervezkedtek.

A kérdésre, hogy ha Iveta Radičová lett volna a párt elnöke, és nem Pavol Frešo, nagyobb sikereket érnének-e el, nem akart válaszolni. Annyit mondott, hogy fölösleges tovább spekulálni, mivel Radičová nem akart pártelnök lenni.

TASR/para