Dzurinda és Mikloš az SDKÚ frakciójának tagjai maradnak

2014. június 24. - 13:25 | Belföld

Nem szűnik meg az SDKÚ-DS parlamenti frakciója, mivel Ivan Štefanec, az SDKÚ alelnöke megegyezett a pártból távozó Mikuláš Dzurindával és Ivan Mikloš-sal abban, hogy továbbra is a frakció tagjai maradnak. Ha távoznának onnan is, megszűnne az SDKÚ parlamenti klubja.

Dzurinda és Mikloš az SDKÚ frakciójának tagjai maradnak

„Megegyeztünk, hogy a párt frakciója tovább folytatja a munkáját az eredeti felállásban. Nagyon fontos együttműködni minden egyes téren, minden szituációban“ – jelentette ki Štefanec keddi sajtótájékoztatóján.

Dzurinda a Mikloš június 4-én jelentették be, hogy kilépnek az SDKÚ-ból, két okot jelöltek meg ezzel kapcsolatban. Az egyik elégedetlenség a párt működésével kapcsolatban és szerintük nem jó felé fejlődik. A másik ok pedig az, hogy szerintük belekeverték őt a párt belső konfliktusaiba, amiktől határozottan elhatárolódtunk. Én nyilvánosan nemet mondtam arra, hogy vezető funkciót töltsek be az SDKÚ-ban“ – mondta Mikloš.

Pavol Frešo, az SDKÚ-DS elnöke véleménye a döntésükről az, hogy emberileg megérti azt. Végül megjegyezte, hogy az ilyen politikusok kora, mint Dzurindaé és Miklošé, már lejárt, esélyt kell adni az új generációnak.

tasr/para