A Híd-listáról bejutott Pfundtner Edit MKP-s asszisztenst választott

2014. június 26. - 09:43 | Belföld

Király Zsoltot választotta asszisztensének Pfundtner Edit, aki a képviselői mandátumáról lemondó Andrej Hrnčiar helyett tért vissza a parlamentbe - írja az Új Szó csütörtöki számában.

A Híd-listáról bejutott Pfundtner Edit MKP-s asszisztenst választott

Pfundtner Edit 2010 és 2012 között a Híd képviselőjeként tevékenykedett a parlamentben, a 2012-es választásokkor viszont nem került be. Ezt követően ki is lépett a pártból. Andrej Hrnčiar távozásával ismét elfoglalhatja helyét a parlamentben már e héten. Korábban már jelezte, hogy független képviselőként kíván tevékenykedni.

Az Új Szó közlése szerint Király Zsolt Berényi József MKP-elnök jobbkeze, személyes tanácsadója. "Részt vesz a párt kampányaiban, internetes blogportálján pedig az MKP-t népszerűsíti, továbbá előszeretettel szidalmazza azokat, akik más véleményen vannak mint ő" - írja a lap.

Pfundtner az Új Szónak nyilatkozva azt mondta, hogy Királyt régebb óta ismeri, és szakmai szempontok alapján döntött mellette. Hasonló szellemben nyilatkozott Király is, aki szerinte ez nem kelt visszatetszést Pfundtner szavazói táborában.

Berényi József is üdvözölte a döntést. Elmondta azt is, hogy örülne annak, ha minél több MKP-tag lehetne képviselői asszisztens a parlamentben. "Többet fogunk látni abból, hogy mi történik ott" - jegyezte meg.

Bugár Béla azonban nem ért egyet Pfundtnerrel. Szerinte nem az a gond, hogy MKP-s asszisztenst választott, hanem Király személye, aki elmondása szerint valótlanságoat terjeszt a Híd képviselőiről, például róla.

Új Szó/para