Negyedmilliárd eurós hangulatjavító csomagot kapunk Ficótól

2014. június 28. - 18:12 | Belföld

Robert Fico történelmi nagyságrendű, negyedmilliárd eurós, hangulatjavítónak szánt gazdasági és szociális intézkedéscsomagot jelentett be a Smer-SD rendkívüli közgyűlésén szombaton Pozsonyban.

Negyedmilliárd eurós hangulatjavító csomagot kapunk Ficótól

A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy pozitív csomagról van szó. A szaktárcák a most bejelentett tervek közül többnek a megvalósítását már korábban kilátásba helyezték.

A 15 pontos programcsomag egyebek mellett a minimálbér - jelenleg 352 eurót kitevő - összegének eddigi legnagyobb mértékű emelését, a nyugdíj minimális összegének bevezetését, az úgynevezett karácsonyi nyugdíj emelését, a lakossági gáz árának mérséklését, az alacsony bérért dolgozók járulékainak csökkentését, a bölcsődék és iskolák kapacitásának bővítését, továbbá a kutatást és fejlesztést célzó beruházások adókedvezményeinek bevezetését vetíti előre.

A kormány emellett komoly vasúti utazási kedvezmények bevezetésével is számol: 35-50 százalékos utazási kedvezményt vezetne be a munka céljából ingázók számára, és egyidejűleg - 2015 januárjától - ingyenessé tenné a vasúti közlekedést a nyugdíjasok, valamint a diákok számára.

Az intézkedések bevezetését Fico azzal indokolta, hogy az embereknek "több évi nélkülözés után többre van szükségük a kormánytól".

Peter Kazimír pénzügyminiszter a közgyűlésen a csomag megvalósításához szükséges anyagi háttérrel kapcsolatban azt mondta, hogy az intézkedések kivitelezése nem lesz befolyással a három százalék alá küzdött államháztartási deficitre és az ország adósságállományára sem. A mintegy 250 millió euró megteremtésében a tárcavezető szerint az adóelkerülések elleni harc játszik majd kulcsszerepet. Kazimír tavaly hirdetett küzdelmet az adófizetés elkerülése ellen, és ez már a tavalyi év során több száz millió eurós többletbevételt hozott a kormánynak, leginkább az áfabeszedés megnövekedett hatékonyságának köszönhetően.

A most bejelentett intézkedéscsomag egyes elemzői vélemények szerint elsődlegesen a kormánypártnak az utóbbi hónapokban némileg csökkenő népszerűségi mutatóin hivatott javítani. Ján Baránek politikai elemző úgy vélekedett: az intézkedéscsomag növelni fogja a Smer-SD népszerűségét, de csak időlegesen, mivel "nem oldja meg a középréteg és a rosszul beállított rendszer problémáit".


TASR/mti