És megtörtént: Búcsúzzunk el Dušan Čaplovičtól miniszterként

2014. július 2. - 13:07 | Belföld

Megtörtént, amit gyakorlatilag már hónapok óta rebesgetnek.

És megtörtént: Búcsúzzunk el Dušan Čaplovičtól miniszterként

Dušan Čaplovič oktatásügyi és Tomáš Malatinský gazdasági miniszter benyújtotta lemondását. Malatinský ezt maga is megerősítette szerdán. Először módosul a második Fico-kormány 2012 áprilisa óta, tehát amióta megalakult.

Malatinský azt mondta, hogy több alkalommal beszéltek Robert Ficóval a miniszteri funkciójáról, mélyebben azonban csak e hét kedden. "Úgy gondolom, olyan miniszter voltam, aki mindent úgy próbált csinálni, ahogy azt legjobbnak vélte, és nincs tudomásomban semmilyen súlyosabb ügy, amit elkövettem volna. Mindenesetre a kormányfő hívott meg a kormányába, és ma elfogadta a lemondásomat" - jegyezte meg a Smeren kívüli Malatinský. Úgy gondolja, hogy nem vallott kudarcot. Elmondta, hogy Fico semmit sem vetett a szemére, mert ez nem arról szólt, hogy nem volt képes ellátni rendesen a feladatát, hanem arról, hogy a miniszterelnök bizonyos posztokon átalakítaná a kormányát.

Čaplovič azonban nem jelent meg a parlament szerdai ülését követően az újságírók előtt. Szóvivőjével, Michal Kaliňákkal üzent. "Továbbra is a kormányprogram teljesítésén fogok dolgozni, aktívan kívánok tevékenykedni a parlamentben, és együttműködni a miniszterelnök úrral" - idézte állásfoglalását.

A gazdasági tárca élére Pavol Pavlis eddigi gazdasági államtitkár, az oktatásügyi miniszteri posztra pedig Peter Pellegrini pénzügyminisztériumi államtitkár kerülhet.

TASR/para