A Matica körmére néz az állam, mert túl sok a gyanús pénzmozgás

2014. július 13. - 09:12 | Belföld

Adósságokról, kétes hátterű hitelekről, és a kulturális intézmény mintegy 900 ezres tartalékának elköltéséről is beszélnek.

A Matica körmére néz az állam, mert túl sok a gyanús pénzmozgás

A parlament kulturális és médiabizottsága képviselői vizsgálatot tart a Matica Slovenská központjában. A vizsgálatot Jozef Viskupič (OĽaNO) kezdeményezte, akit elmondása szerint érdekel, hogyan gazdálkodik a szervezet.

A vizsgálatot augusztus 26. és szeptember 5. között tartják, és elsősorban a költségvetési pénzek kezelését, a Matica vagyoni ügyeit veszik majd górcső alá. Viskupič úgy véli, hogy számos kérdés merül fel ezen a téren.

Rámutat, hogy olyan információ kering, miszerint a Matica elköltötte 900 ezer eurós tartalékát, megsértették az alapszabályzatát, adósságai halmozódnak, kétes hiteleket vesz fel, nemzeti kincsek tűnnek el, és hogy a hozzá tartozó, Neografia nevű nyomdától is megválnának, mégpedig Viskupič szerint éppen a nyomda jelenti a Matica egyik legfőbb bevételi forrását.

"Úgy tűnik, a Matica képtelen olyan vezetést választani, amely felelősségteljesen tudja kezelni a szlovákok kulturális örökségét" - jelentette ki a képviselő, aki szerint a szervezet jelenlegi vezetése erre képtelen. Hangsúlyozta, hogy mivel a Matica közpénzeket is kezel, ezért a nyilvánosságnak joga van tudni, hogy hogyan gazdálkodik.

"Jogunk van tudni, hova megy 1,5 millió euró évente az állami költségvetésből. Elfogadhatatlan annak a nyomdának a privatizálása, amelyet a Matica ajándékba kapott az államtól" - jegyezte meg.

TASR/para

Címkék: Matica slovenská