MAFFIAPER: Jogerősen 14 évre börtönbe vonul Černák egykori triumvirátusának tagja

2014. augusztus 4. - 15:36 | Belföld

Jogerőre emelkedett a Miloš Kaštannal kötött vádalku a 14 és fél év letöltendő fegyházról, miután azt a Pozsonyi I. Járásbíróság is jóváhagyta.

MAFFIAPER: Jogerősen 14 évre börtönbe vonul Černák egykori triumvirátusának tagja

Kaštan februártól van vizsgálati fogságban, a Speciális Ügyészséggel kötött vádalku nyomán vonulhat börtönbe Alojz Házy és Miloš Piliar meggyilkolásáért. Ez egy összegző ítélet egyben, amellyel a bíróság eltörölte a Kaštan ellen korábban zsarolási és egyéb ügyekben meghozott ítéleteket. Kaštan a vádalkuval beismerte tettét, az ítélet ellen már nem lehet fellebbezni. Kaštan a gyilkosságok idején a Mikuláš Černák vezette bűnszövetkezet legmagasabb képviselői közt volt.

A rendőrségnek idén februárban sikerült fényt derítenie egy újabb, a 90-es évek végén elkövetett maffialeszámolás, Miloš Piliar alvilági személyiség meggyilkolásának körülményeire. A Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (NAKA) február elején négy személyt gyanúsított meg a gyilkosságban való részvétellel. Miloš Kaštant, aki korábban Mikuláš Černák triumvirátusának tagja volt, és akinek vallomása nyomán a hírhedt maffiavezér életfogytiglant kapott, a Sýkora-klán szökésben lévő vezetőjének tartott Róbert Lališt, azaz Kýbelt, a "cinegék" szenci ágának vezéreként ismert, szintén szökésben lévő Martin Bihárit, illetve Ivan C.-t. Bővebben...

Kicsoda Miloš Kaštan?

Miloš Kaštan egyike a Mikuláš Černák vezette triumvirátusnak. Rajtuk kívül Ján Kánt sorolták ide. A 90-es években egy ügy kapcsán Černákkal együtt volt vádlott, akkor kilenc évet kapott zsarolásért. Később azonban az egyik legfőbb terhelő tanú volt Černákkal szemben hat gyilkossági ügyben, amelyet Černákra bizonyítottak.

TASR/para