SZEXBOTRÁNY: Elnapolták a 12 éves diákját megrontó tanárnő büntetőperének tárgyalását

2014. augusztus 12. - 15:53 | Belföld

Mivel nem jelent meg a bíróságon, a homonnai (Humenné) járásbíróság bírája kénytelen volt elnapolni annak a 31 éves volt tanárnőnek a első fokú tárgyalását, aki a vád szerint a koškovcei (Homonnai járás) alapiskola pedagógusaként több mint fél éven át rendszeresen lefeküdt 12 éves diákjával.

A tárgyaláson a vádlott védőügyvédje ugyan igazolta, védence távolmaradását, a bíró ennek ellenére 500 eurós bírsággal sújtotta a hiányzó nőt. Egyszersmind elrendelte, hogy elővezessék őt a per legközelebbi tárgyalására.

A szexbotrányra egyébként 2013 novemberében derült fény. Dana, a fiatal tanárnő osztályfőnök volt a 7. B-ben, amelynek szomszédjába, a 7. A-ba járt az a diák, akivel rendszeresen szexelt. Jana Migaľová Eperjes megyei rendőrségi szóvivő akkor elmondta, hogy az ügyben szexuális visszaélés és fiatalkorú megrontásának alapos gyanújával indult eljárás.

A vád szerint a 12 éves srácot saját homonnai lakásában kényszerítette a szexuális együttlétre az eset napvilágra kerülését követően azonnal kirúgott tanárnő, ahol férjével, édesanyjával és óvodás gyermekükkel élt.

tasr/para