A belügyminisztérium még mindig nem állt elő az állampolgársági törvénymódosítással

2014. augusztus 17. - 17:57 | Belföld

Még mindig nincs napirenden az új törvényjavaslat, ami kiküszöbölné a szlovák állampolgárság elvesztését. A belügyminiszter, Robert Kaliňák már néhány hónapja elkészült a törvénymódosítási javaslattal. Eredetileg azt mondta, hogy az év első felében fognak vele foglalkozni. Egy hónapja azt állította, hogy csak a külügyminisztérium engedélyére vár.

A belügyminisztérium még mindig nem állt elő az állampolgársági törvénymódosítással

Kaliňák elmondta, hogy az új törvény értelmében az állandó lakhely fogja meghatározni az idegen állampolgárság felvételét. Tehát az a szlovák állampolgár, aki állandó lakhellyel rendelkezik egy másik országban és felveszi annak állampolgárságát, nem veszíti el szlovák útlevelét.

Azok, akik eddig elvesztették szlovák állampolgárságukat, kérvényezhetik, hogy visszakapják.

Az aktuális törvény alatt több mint 850 személy vesztette el szlovák állampolgárságát. Az első Fico kormány 2010-ben a magyar törvénnyel reagált az állampolgársági törvényre. A jelenlegi törvény alapján azok veszítik el szlovák útlevelüket, akik idegen ország állampolgárságát veszik fel. A törvény életbelépése óta több kísérlet is volt annak mérséklésére, azonban egy sem volt közülük sikeres.

Az aktuális törvényjavaslat jelenleg az Alkotmánybíróságon van. A Gál Gábor (Híd) vezette képviselői csoport azt állítja, hogy a jelenleg érvényes törvény ellentétben áll Szlováki alkotmányával. Az Alkotmánybíróság egyelőre nem döntött az ügyben.

TASR/para