A kormányhivatal 200 százalékkal nyúl mélyebben a zsebébe

2014. augusztus 17. - 08:06 | Belföld

Mindez a jövő évre vonatkozó költségvetési tervezetből derült ki, amit pénteken hozott nyilvánosságra a pénzügyminisztérium.

A kormányhivatal 200 százalékkal nyúl mélyebben a zsebébe

Szlovákia kormányhivatalának jövőre 72,7 millió euró áll majd rendelkezésére. Az összkiadások ezzel 50,2 millió euróval növekednek, ami 222 százalékos többletet eredményez az idei évhez képest.

A jelentős növekedést a kormányhivatalban történő technikai fejlesztésekkel magyarázták. Erre összességében 49,9 millió euróra lesz szükségük, amibe az állami költségvetés először több mint 9 millió euróval járul hozzá, később azonban további összeggel támogatná mindezt.

A költségvetési tervezetből az is kiderül, személyi kiadásokra 6,6 millió eurót terveznek fordítani, ami két százalékkal lenne több az ideinél.

Az állam további 1,06 millió eurót fordítana a hivatalok átépítési és modernizálási munkálataira, valamint gépek, eszközök és autók bebiztosítására.


TASR/para