Még mindig úgy tartják, hogy Hrušovský jó lesz a Számvevőszék élére

2014. szeptember 5. - 14:12 | Belföld

Pártja, a KDH elnöke, Ján Figeľ továbbra is megfelelő jelöltnek tartja Pavol Hrušovskýt az Állami Számvevőszék elnökének posztjára.

Figeľ szerint Hrušovský a parlament vezetésével már megmutatta, hogy egy alkotmányos intézményt képes igazgatni. A még egykor a HZDS által jelölt Ján Jasovský mandátuma már 2012 februárjában lejárt a számvevőszék élén, ám mivel a parlament azóta sem választotta meg az utódját, így továbbra is a funkciójában maradt.

A 2012-es parlamenti választások után kötött egyezség, miszerint a poszt az SaS-t illetné, már nem igazán érvényes, miután a párt több jelöltjét sem volt hajlandó megszavazni a Smer. Robert Fico pártja kikötötte, hogy csak annyi képviselői vokssal támogatják az ellenzék jelöltjét, amennyi a parlamenti többséghez szükséges az összes ellenzéki képviselő szavazata mellé. Eddig azonban egyetlen ellenzéki jelöltet sem támogatott mindegyik ellenzéki képviselő.

Figeľ szerint Hrušovský személyisége és tapasztalata is garancia arra, hogy képes elvezetni egy ilyen intézményt. A párton belül azonban már szóba került Pavol Abrhan és Ján Hudacký jelölése is.

Figeľ szeretne tárgyalni a többi parlamenti párttal, hogy javasoljanak olyan jelöltet, aki megállhatja a helyét. Pavol Paška (Smer) házelnök már közölte, hogy a pártjuk már nem ragaszkodik ahhoz a feltételhez, hogy minden ellenzéki képviselő szavazza meg a jelöltet.

SME/para