HORROR: Még mindig nem született ítélet a halálra kínzott Lucka brutális szülei ellen!

2014. szeptember 29. - 14:55 | Belföld

Bár a halálra kínzott kislány ügye, akinek holttestét évekig egy lezárt szobában tartották szülei, a végéhez közeledik, hétfőn még mindig nem tudott ítéletet hozni a bíróság.

HORROR: Még mindig nem született ítélet a halálra kínzott Lucka brutális szülei ellen!

A Pozsonyi I. Járásbíróság szenátusa egy ülnökének ugyanis családi okokból sürgősen külföldre kellett utaznia. A bíróságon hétfőn két tanút és egy szakértőt akartak meghallgatni.

A szenátus elnöke szerint meghallgatásukat követően a záróbeszédekre és az ítélethozatalra is sor kerülhetett volna, ha nem kellett volna elnapolni a tárgyalást.

A kis Lucka nevelőapja, Juraj Hroták és édesanyja, Alexandra Hrotáková nem vettek részt a tárgyaláson, de beleegyezésüket adták, hogy azt távollétükben folytassák le.

A tárgyalást október 13-án folytatják.

A bíróság áprilisban hagyta jóvá a vádemelési javaslatot a szülők ellen.

Amit a kislánynak ki kellett állnia, az horror

Lucka Luknárová holttestét 2012 szeptemberében találták meg annak a lakásnak egy lezárt szobájában, amelyben a kislány a szüleivel élt. A kislány ötéves lehetett, amikor elhunyt, és csaknem három évig feküdt a szobában. Egy évvel később tett vádemelési javaslatot a rendőrség Juraj Hroták és Alexandra Hrotáková ellen, akik azóta is vizsgálati fogságban vannak.

Az ügyészség szerint rendkívül kegyetlen módon kínozták a kislányt. A vád szerint ütötték, rugdalták, a haját is kitépték, orvoshoz viszont nem mentek el vele. Lucka boncolásakor kiderült, hogy el volt törve két bordája, az orrcsontja, az alsó állkapcsa. Különböző fertőzéseket kapott el, és Hroták még ilyen állapotban csavarta ki a karját. Az ügyész szerint a kislánynak elképesztő fájdalmakat kellett elviselnie.

A nyomozók megállapításai szerint a kislányt nevelőapja olyan erősen megüthette, hogy a feje a falnak csapódott, az agyában pedig vérömleny keletkezett. Mindez az anyja jelenlétében játszódhatott le.

Miután a kislány meghalt, ráfektették az ágyra, leterítették valamilyen textillel, ráraktak egy fotelt. Szobája ajtaját bezárták és még egy bútorral is eltorlaszolták, majd 2012. szeptember 12-ig három éven át ott tartották bezárva.

A nevelőapa és az édesanya korábban úgy döntöttek, hogy elutasítják a beismerő vallomást, és nem tartják bűnösnek magukat.

A rendőrség tavaly októberben minősítette át a vádakat a közeli hozzátartozó kínzásáról különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságra. Hroták szeretett volna vádalkut kötni az ügyészséggel, hogy beismerő vallomásáért cserébe enyhébb büntetést kapjon. A Pozsonyi Kerületi Bíróság ki is dolgozta a vádalku szövegét, ám a Legfőbb Ügyészség közbelépett, és azt visszavonták.

TASR/para