Simon Zsolt felszólította Jahnáteket, hogy vessen véget a Tátra szétrablásának

2014. október 1. - 16:04 | Belföld

„A Tátrai Nemzeti Park (TANAP) Állami Erdészete a 2014-es szélvihar által kidöntött fákat úgy és annak adja, ahogy és akinek csak akarja – mégpedig nyilvános pályáztatás nélkül“ – figyelmeztetett a Híd alelnöke, Simon Zsolt.

Simon Zsolt felszólította Jahnáteket, hogy vessen véget a Tátra szétrablásának

Simon szerint a szélvihar után visszamaradt fák kiutalásának sajátos módjáról árulkodik az is, hogy a lábon álló fa köbméterének ára 25 euró. „A TANAP Állami Erdészeténél faértékesítésre vonatkozó nyilvános pályázat utoljára 2005-ben volt a 2004 novemberében bekövetkezett szélvihart követően“ – emlékezetett a Híd alelnöke.

Simon azt állítja, a Tátra lengyelországi oldalán a viharkárból származó fát nyilvános pályáztatás útján értékesítik, amelybe szlovákiai vállalkozók is sikeresen bekapcsolódnak. „A lábon álló fa ára ott köbméterenként 55 euró szintjén mozog. A TANAP Állami Erdészete tehát legalább 30 euróval rövidíti meg a szlovák állampolgárokat minden egyes köbméter fa után. Ez megengedhetetlen“ – figyelmeztetett Simon Zsolt. A Híd politikusa felhívással fordult a mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterhez, Ľubomír Jahnátekhez: „Felszólítom Jahnátek minisztert, hogy azonnal tegyen intézkedéseket és vessen véget a Tátra szétrablásának. Ugyancsak rendelje el, hogy hirdessenek nyilvános pályázatot a fa értékesítésére. Ha ezt nem teszi, gyakorlatilag zöld utat ad a Tátra szétrablásának“.