Az MKP-s Szigeti László csalás vádjával áll bíróság elé

2014. október 5. - 19:24 | Belföld

A volt oktatásügyi miniszter csalás vádjával kerül bíróság elé, amit még 2006-ban követett el.

Az MKP-s Szigeti László csalás vádjával áll bíróság elé

A pozsonyi kerüleit bíróság október 10-re tűzte ki a meghallgatás időpontját. „A Nemzeti Bűnügyi Ügynökség bűnügyi szakértője ez év júniusában lezárta a vizsgálatot és javaslatot tett a vádemelésre“ – nyilatkozta a rendőr-főkapitányság szóvivője, Michal Slivka. Az ügyészség egy hónappal később tett feljelentést.

Az ügy egy 116 ezer eurós támogatásról szól, amelyet a komáromi járásbeli Nemesócsa tornatermének felújítására adtak ki. Az ellenőrző bizottság azonban kiderítette, hogy a község polgármestere, Komjáti László nem a tornaterem felújítására használta el a pénzt, hanem egy magáncég csarnokára.

Mivel a támogatást csak a község épületére lehetett felhasználni, Komjáti úgy intézte el, hogy a magáncéggel kötött egy szerződést, miszerint havonta 1550 euróért fogják bérelni a helyet. Komjáti azt állította, hogy ezt az akkori oktatásügyi miniszter, Szigeti László javasolta neki.

Magyarics Gusztáv, a következő polgármester viszont ezt a szerződést felmondta, mivel előnytelennek vélte. A gyerekek nem jártak oda tornázni, mivel távol volt az iskolától, az iskola tornaterme pedig továbbra is katasztrofális állapotban maradt.

A községnek egyébként emiatt néhány éven belül vissza kell fizetnie a pénzt, és a vele egyenértékű büntetést is. Ekkora összeget gyakorlatilag képtelenség a részükről törleszteni. Mint arról már korábban írtunk, a volt polgármestert, Komjáti Lászlót ugyanilyen váddal állítják bíróság elé.

Cas.sk/para