Állásfoglalásban tagad Szigeti. Csak nem gondoljuk komolyan, hogy csalt miniszterként?!

2014. október 10. - 12:34 | Belföld

Pénteken délelőtt megkezdődött Szigeti László egykori MKP-s oktatásügyi miniszter tárgyalása szubvenciós csalás ügyében.

Állásfoglalásban tagad Szigeti. Csak nem gondoljuk komolyan, hogy csalt miniszterként?!

Szigeti László azt közölte a Pozsonyi III. Járásbíróságon, hogy a szubvenciós csalás vádjával szerinte valakik a büntetőjogi szerveken keresztül próbálnak politikai nyomást gyakorolni rá.

Az ügyészség szerint ő a felelős azért, hogy az általa vezetett minisztérium iskolai tornateremre nyújtott dotációját egy magáncég kapta meg saját csarnoka felújítására.

Szigeti ügyvédei még a tárgyalás előtt kifogásolták az eljárást, mivel szerintük nem ismerkedhettek meg kellően az ügyirattal. A bíróság ezért beidézte a tárgyalásra az ügyben eljáró nyomozótisztet, aki viszont régóta tervezett szabadságára hivatkozva nem tudott részt venni a tárgyaláson. A nyilvános tárgyalást emiatt október végére napolták el.

Az exminiszter a tárgyalásról kifele jövet nem válaszolt az újságírók kérdéseire, ugyanakkor kész állásfoglalással szolgált, melyben leírta, hogy a dotációk feltételeinek teljesítését egy speciális apparátus ítéli meg a minisztériumon belül, és így történhetett ez az inkriminált esetben is. "Elutasítok minden vádaskodást a személyemmel szemben, hogy olyan magáncég számára hagytam jóvá dotációt, amelyről tudtam, hogy nem teljesíti annak feltételeit" - olvasta fel állásfoglalását. Hangsúlyozta, hogy ő nem tehet arról, hogy Nemesócsa akkori polgármestere, Komjáti László nem célszerűen használta fel a dotációt.

Az ügy egy 116 ezer eurós támogatásról szól, amelyet a komáromi járásbeli Nemesócsa tornatermének felújítására adtak ki. Az ellenőrző bizottság azonban kiderítette, hogy a község polgármestere, Komjáti László nem a tornaterem felújítására használta el a pénzt, hanem egy magáncég csarnokára.

Mivel a támogatást csak a község épületére lehetett felhasználni, Komjáti úgy intézte el, hogy a magáncéggel kötött egy szerződést, miszerint havonta 1550 euróért fogják bérelni a helyet. Komjáti azt állította, hogy ezt az akkori oktatásügyi miniszter, Szigeti László javasolta neki.

Magyarics Gusztáv, a következő polgármester viszont ezt a szerződést felmondta, mivel előnytelennek vélte. A gyerekek nem jártak oda tornázni, mivel távol volt az iskolától, az iskola tornaterme pedig továbbra is katasztrofális állapotban maradt.

TASR/para