A kis hamis: Vážny nem is érti, miért piszkálják

2014. október 10. - 12:12 | Belföld

A rendőri vizsgálat megállapította, hogy meghamisítottak egy elemzést Fico korábbi közlekedési miniszterénél. Ľubomír Vážny most a kormány nagy beruházásokért felelős alelnöke. Természetesen nem mond le.

A kis hamis: Vážny nem is érti, miért piszkálják

Ahogy arról a SME napilap nyomán csütörtökön beszámoltunk, az első Fico-kormány idején Vážny minisztériuma egy olyan elemzést adott ki a Turócszentmárton és Eperjes közti sztrádaszakasz PPP-projektként való megvalósításáról, amely a rendőri vizsgálat szerint is hamis adatokat tartalmazott. Ez tulajdonképpen bebizonyosodott, mégpedig minden kétséget kizáróan.

Eredmény? EZ NEM BŰNCSELEKMÉNY!

Hogy miért? Az ügyészség szerint nem keletkezett kár. Az elemzés azt állította, hogy a hagyományos autópálya-építési modellel szemben a PPP-projekt "mindössze" 29 millió euróval kerül többe a hamisított adatok szerint. Egyébként cirka 500 milliót hazudott. Az eredeti elemzésben ugyanis 546 milliós többletköltség szerepelt.

Az első Fico-kormány a hamisított eredmény alapján jóváhagyta (!) a projektet, amelyet azonban a kormányváltást követően Ján Figeľ (KDH), a következő miniszter lefújt.

Ugyancsak Figeľ volt ay, aki a napokban arra hvta fel Vážny figyelmét, hogy át kéne gondolnia, hogy kormányalelnök marad-e ezek után. Egyszersmind büntető feljelentést tett ellene.

Vážny gyorsan átgondolta: marad! Őszerinte ugyanis felháborító, hogy egy kitalált (!) ügy kapcsán akarják politikailag felelősségre vonni. "A tények világosan kimondják, hogy nem történt bűncselekmény, és nem keletkezett kár" - így Fico jobbkeze, akinek nevéhez fűződik az első kormány idejéről az elektronikus útdíj bevezetése körüli botrány is.

A rendőrség egyébként megnevezte az adat hamisítót is, aki nem más, mint Peter Havrila, a 2010-ben még Vážny által vezetett közlekedésügyi tárca PPP-projektekkel foglalkozó főosztályának vezetője.

Nem keletkezett kár, mert lefújták. Egyébként 546 milliót kellett volna lenyelnünk!

Figeľ minisztériuma annak idején 546 millióra becsülte a kárt, ami a sztrádaszakasz megépítése során keletkezett volna a lefújt PPP-projekt esetén.

Eztuán mi történik? Kormányváltás: hátraarc. Az új közlekedésügyi minisztérium jelezte a rendőrségnek, hogy kárigény nincs, mivel a koncessziós szerződés megszűnt.

Egyszerű matek: Nincs kár, nincs bűn

A Speciális Ügyészség azzal az indoklással állította le a büntető eljárást, hogy nem keletkezett kár. Jaromír Čižnár főügyész egyelőre nem reagált az arra vonatkozó kérdésre, hogy ebbe ő beleegyezett-e.

Vážny szerint nincs oka magyarázkodásra, mivel teljesítette kötelezettségét, és tanúvallomást tett. Állítja, továbbra sincs tudomása arról, hogy megmásították volna az adatokat, és hogy ezáltal kár keletkezett vagy keletkezhetett volna.

Havrila tagadja, hogy adatokat hamisított volna, csakhogy a bizonyítékok ellene szólnak úgy a tanúk, mint egy informatikai szekvélemény részéről, mely szerint a számítógépén írták át az adatokat, illetve az ő e-mailcímről folyt minderről eléggé egyértelmű kommunikáció.

SME/para