Berényi szerint nem kell riogatni az autonómiával

2014. október 11. - 17:05 | Belföld

"Nem kell állandóan riogatni az autonómiával, az ugyanis nem jelenti Szlovákia határainak megváltoztatását" - mondta Berényi József, az MKP elnöke.

"Még egyszer megismételem, és ha kell még százszor is elmondom, hogy elismerjük Szlovákia területi egységét" - válaszolt Berényi a TASR hírügynökség kérdésére, amely az MKP autonómiatörekvéseit firtatta.

Kijelentette, nem kell állandóan riogatni az autonómiával, mert az nem jelenti Szlovákia határainak megváltoztatását. Berényi ezzel arra utalt, hogy Szlovákiában a közvélemény gyakran az ország egy területi egységének kiválásával azonosítja az autonómia létrehozásának fogalmát. Ennek megfigyelők szerint részben az az oka, hogy a politikai szóhasználatban gyakori a két fogalom szándékos vagy véletlen összemosása.

"Nem kell ezzel a fogalommal riogatni és főként nem a programunkkal" - szögezte le az MKP elnöke, utalva az MKP autonómiatervezetét érintő korábbi kijelentéseire, valamint arra, hogy pártja programja - amely a helyhatósági választásokon külön hangsúlyt fektet a kisebbségi nyelvhasználat gyakorlati megvalósítására - a szlovákiai magyarság megmaradását és identitásának megtartását célozza.

"Az autonómia már most működik, mivel minden helyi önkormányzat a gyakorlatban önkormányzatként működik" - mutatott rá Berényi József.

Az MKP elnöke a november 15-i helyhatósági választások kapcsán azt mondta: úgy érzi, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok legnagyobb gondja a bizalom kérdése, s ezért azokon a településeken, ahol magyar polgármestert választanak, ők is hozzájárulhatnak a bizalom kiépítéséhez. Megválasztásukkal meg tudják majd mutatni, hogy "egy magyar polgármester nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot, hanem éppen ellenkezőleg" - fogalmazott a politikus.

Az MKP elnöke szerint a kettős állampolgárság ügyében is a bizalom a megoldás kulcspontja. "Ez bizalom kérdése. Ha nagyobb lesz a bizalom, a kettős állampolgárság senkit sem fog zavarni" - szögezte le Berényi József, hozzátéve: a megoldás a magyar és a szlovák, de főleg a szlovák kormány politikusainak kezében van.

MTI/TASR/para

Címkék: Berényi, autonómia