Kiska már érdeklődött a Gorilla-ügyről, de nem árulhatja el, amit megtudott

2014. október 15. - 11:57 | Belföld

A Gorilla-ügy kivizsgálása máig nem ért véget, a speciális ügyészség hallgat az ügyről.

Kiska már érdeklődött a Gorilla-ügyről, de nem árulhatja el, amit megtudott

Andrej Kiska köztársasági elnök már beszélt a szlovák titkosszolgálatot (SIS) vezető Ján Valkóval a Gorilla-ügyről. Hogy mit tudott meg, azt viszont nem árulja el. A Speciális Ügyészség három év múltán sem nyilatkozik arról, hogy a 2011 telén nyilvánosságra került Gorilla-iratok valódiak, vagy sem.

Valko és Kiska még nyáron találkoztak, az elnök hivatalos programján kívül - közölte a SME. "Érdeklődött a Gorilla-ügyről, és tovább fog kérdezősködni. Tekintettel arra, hogy titkosított információkról van szó, az államfő e pillanatban nem tájékoztathat a beszélgetés részleteiről" - jelezte Roman Krpelan az elnöki iroda sajtóosztályától.

A SIS is mindössze megerősítette a találkozót. Annyit közöltek még, hogy a titkosszolgálat munkájáról is tájékoztatták őt, valamint szóba kerültek az aktuális biztonságpolitikai kérdések. "Leginkább az ukrajnai helyzet alakulása, az Iszlám Állam radikális terrorszervezet által jelentett fenyegetés, valamint a hazai biztonsági helyzet" - árulta el Branislav Zvara, a SIS szóvivője.

A titkosszolgálatnak kötelező az államfőnek információt nyújtani, de csak az ő tevékenységével és döntéshozatalaival kapcsolatban.

Kiska a SME napilapnak júniusban adott interjújában azt közölte, hogy érdeklődni fog a Gorilla-ügyről a SIS-nél, ugyanakkor azt is elmondta, hogy a kérdéseit nem olyan formában teszi majd fel, hogy a Gorilla-iratok valódiak-e. "Nagyon érdekelne, milyen típusú információkhoz juthatok hozzá" - jegyezte meg.

Jelezte akkor azt is, hogy az ügyről megkérdezi majd Robert Fico miniszterelnököt is, aki az iratok szerint az egyetlen ma is aktív politikus, aki járhatott a Vazovova utcában lévő, a SIS által lehallgatott lakásban. Az iratok szerint még ellenzéki politikusként itt találkozott Jaroslav Haščákkal, a Penta vezérével.

A Speciális Ügyészség a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva továbbra sem tájékoztat a Gorilla-ügyről.

A Penta, amely közvetett módon megvásárolja a SME és az Új Szó kiadója, a Petit Press 50%-os részvénycsomagját, a kezdetektől fogva tagadja, hogy a Gorilla-iratok valódiak lennének. Haščák pénzügyi csoport weboldalán azzal érvel, hogy a társaság egyetlen tagja sem része büntető eljárásnak.

A Gorilla-iratokban a Penta embereként említik Igor Grošaftot, a SITA hírügynökség vezetőjét, aki a Petit Press részvényeinek hivatalos felvásárlója.

SME/para