Az emberjogi ügyek Lajčáktól Borechez kerülnek

2014. október 23. - 08:00 | Belföld

Januártól az emberjogi ügyekkel nem a szlovák külügyminisztérium, hanem az igazságügyi tárca foglalkozik majd.

Az emberjogi ügyek Lajčáktól Borechez kerülnek

Erről is döntött szerdai ülésén a Fico-kormány. Miroslav Lajčák minisztériuma alá a 2012-es kormányváltás óta tartozott ez a terület.

Lajčák a módosítást az ukrajnai válsághelyzettel, illetve Szlovákia közelgő EU-s elnökségével indokolta. Az információt megerősítette az igazságügyi tárca is. A hatáskörök átruházására formálisan az év végén kerül sor. Alexandra Donovevová szóvivő részleteket azonban egyelőre nem közölt.

A változást üdvözlik a civil szervezetek is. Martin Macko az Inakosť szervezettől elmondta, hogy régóta bírálták, hogy nem definiálták a konkrét lépéseket ezen a téren a külügyminisztériumnál, és az emberi jogoknak csak egyfajta absztrakt képviseletéről volt szó. Hozzátette, hiába voltak jelen az Emberjogi Stratégia megalkotásánál, nem volt, aki teljesítse a feladatokat. Bízik abban, hogy az igazságügynél hatékonyabban képviselhetik ezt a területet.

Laco Oravec a Milan Šimečka Alapítványtól úgy reagált, hogy már a kezdetektől fogva skizofrén megoldásnak tartották, hogy a külügyminisztérium az emberi jogok betartását kifele képviselte, míg egyes megoldásokat itthon kellett volna végrehajtania.

Az emberi jogok területén a legsúlyosabb ügy, amellyel Lajčák tárcájának kellett foglalkoznia, az a rendőrök brutális beavatkozása volt a szepsi romatelepen. Szerdán maga a külügyminiszter mondta, hogy máig nem lát rá az eseményre kellőképpen, mivel a tárcája csak egyfajta "postásként" szolgált az ügyben.

SME/para