Duplán megfizetünk még az ingyenes vonatozásért – állítják a szakértők

2014. október 25. - 18:58 | Belföld

A Közlekedési és Gazdasági Intézet (IDH) szerint többe fog kerülni az államnak a diákok és a nyugdíjasok ingyenes vasúti közlekedése, mint amennyivel a kormány előre számolt.

A becslések szerint a kormány által november 17-én életbe lépő szociális intézkedés a tervezett 13 millió helyett 30 millió euróba fog majd kerülni az államnak.

„Elsősorban az új vonatszerelvények beiktatása okoz majd jelentősebb többletköltségeket, amellyel minden bizonnyal a kormány nem számolt“ – nyilatkozta Ondrej Matej, a Közlekedési és Gazdasági Intézet igazgatója.

Szerinte további bevételkiesést jelent majd a Szlovák Vasúttársaságnak (ŽSSK) mindazon utasok távolmaradása, akik a helyszűke miatt inkább más közlekedési eszközt választanak.

Az IDH szerint Szlovákia akár az Európai Bíróságon is találhatja magát az ingyenes vasúti közlekedés miatt, hiszen ez mindazon polgárokra nézve kirekesztő, akik számára a vasúti közlekedés lehetősége lakhelyükből fakadóan nem elérhető.

Ondrej Matej, a Közlekedési és Gazdasági Intézet igazgatója szerint a kormánynak az ingyenes vasúti közlekedés helyett inkább a közlekedés harmonizációjára kellene törekednie, mégpedig úgy, hogy egységes menetjegyet vezet be minden tömegközlekedési eszközre és ezen belül valósítana meg kedvezményeket.


(aktualne.sk)