Kiska találkozott a szlovákiai EP-képviselőkkel, Csáky és Nagy egymás mellett foglalt helyet

2014. október 27. - 14:40 | Belföld

Andrej Kiska hétfőn fogadta Szlovákia 11 európai parlamenti képviselőjét. Csak két smeres hiányzott, Boris Zala és Monika Smolková.

Kiska találkozott a szlovákiai EP-képviselőkkel, Csáky és Nagy egymás mellett foglalt helyet

Kiska hagyományteremtő céllal kezdeményezte a találkozót, és évente legalább egyszer szeretné, ha tanácskozhatnának.

"Ez az első találkozó inkább az ismerkedésről szólt. Bár én már évek óta ismerem, de nem vagyunk ezzel így mindannyian. Az elnök úr azt szeretné, ha évente egyszer találkozhatnánk, ami üdvözlendő. Úgy gondolom, hogy a viszonyunk sokkal jobb lesz, mint az előző köztársasági elnökkel (Ivan Gašparovič - a szerk. megj.)" - jegyezte meg a találkozó kapcsán Richard Sulík.

Fotó: SITA

A találkozót pozitívan értékelte Eduard Kukan (SDKÚ) volt szlovák külügyminiszter is, aki már az előző ciklusban is EP-képviselő volt. Elmondása szerint a találkozón szóba került az EP-választásokon tapasztalt alacsony választási részvételi arány, de a közelgő szlovák EU-elnökség is. "Gondolom, mindannyian szeretnénk folytatni ezt a párbeszédet" - fejtette ki.

Az eseményen részt vett Csáky Pál (MKP), aki a múlt héten Magyarország EP-képviselőjeként írt alá egy levelet, melyet Francois Hollande francia államfőnek címzett az EP képviselőinek egy csoportja, melyben üdvözölték a francia kormány döntését arról, hogy leállították a Mistral típusú hadihajó beszállítását az orosz hadseregnek.

Fotó: SITA

Csáky a tárgyalóasztal egyik végében foglalt helyet a Híd képviselője, Nagy József mellett.

Nagy a találkozóval kapcsolatban kiemelte, fontosnak tartja, hogy az ország legfőbb közjogi méltósága érdeklődjön az európai témák iránt. "Az egész arról szólt, miért is volt olyan alacsonya a részvételi arány az EP-választásokon. Úgy gondolom, hogy pártok felett álló személyiségként összekapcsolhatja Szlovákiát és az Európai Uniót érintő témákat annak érdekében, hogy az emberek az Uniót ne úgy fogják fel, mint valamit, ami a határainkon túl van" - húzta alá Nagy.

Ivan Štefanec (SDKÚ) pedig azt emelte ki, hogy Kiska arra kérte őket, forduljanak hozzá bármikor.

SME/para