Az ellenzék nem nyugszik: következő kiszemeltje Pavol Paška!

2014. november 9. - 14:35 | Belföld

Robert Fico leváltásának kísérletét követően Pavol Paška kerülhet terítékre. Ennek fő oka az állítólagos szerepvállalása a a pöstyéni Alexander Winter Kórház botrányos CT-vásárlási ügyében érintett Medical Group SK-ban.

Az ellenzék nem nyugszik: következő kiszemeltje Pavol Paška!

A parlament elnökének leváltását elsősorban az OĽaNO, az SDKÚ-DS, az SaS, valamint a NOVA képviselői indítványozták, akik még szombatról vasárnapra virradó éjszaka benyújtották a javaslatot a törvényhozásba.

„A javaslat fő oka, hogy az egészségügy területén tevékeny cégekben vállal szerepet, s ezen belül is elsősorban abban a csoportban, amely meghatározó az egészségügyben, s éppen a Robert Fico vezette kormány idejében veszi sikerrel az akadályokat számos állami közbeszerzési versenykiírásban” – indokolta az ellenzéki képviselők lépését Daniel Lipšic, a NOVA elnöke.

Lipšic szerint a házelnök ezen kívül elhallgatta az egyes cégekben birtokolt tulajdonrészek eladásából származó bevételét. Elmondása szerint erkölcsi hitelét vesztett politikussá vált, akinek nincs joga ahhoz, hogy továbbra is betöltse a parlament elnökének tisztségét.

Igor Matovič, az OĽaNO vezetője szerint nem az egészségügyben való szerepvállalása az egyetlen dolog, ami indokolttá teszi leváltását.

„Az ellenzéki képviselőkkel szemben tanúsított arroganciája is ilyen. Pavol Paška hosszú ideje tiporja alkotmányos jogainkat” – hangsúlyozta Matovič.

A parlament elnöke a CT-botrány kirobbanásának kezdete óta tagadja az ügyben való érintettségét.


TASR/para