1989: "Arra emlékezünk, milyen ereje van a szabadságnak, ha az emberek kiállnak érte"

2014. november 17. - 08:24 | Belföld

Ezekkel a szavakkal emlékezett Andrej Kiska a bársonyos forradalom 25. évfordulója alkalmából megtartott ünnepségen, a Szlovák Nemzeti Színház történelmi épületében Pozsonyban vasárnap este.

1989: "Arra emlékezünk, milyen ereje van a szabadságnak, ha az emberek kiállnak érte"

"1989. november 17. azt juttathatja eszünkbe, milyen ereje van a szabadságnak, az igazságnak, a reménynek, a méltóságnak, az igazságosságnak, a tisztességnek. Hogy milyen hatalmuk és erejük van ezeknek az értékeknek, ha az emberek kiállnak értük, még ha nem is tudják, hogy miként alakul majd a történelem" - fejtette ki a köztársasági elnök.

A szabadságért és demokráciáért folytatott harc emléknapját, november 17-ét Andrej Kiska az összes szlovákiai ünnep és évforduló között is különlegesnek nevezte a szlovákok történelmében. Hangsúlyozta, hogy 25 év alatt Szlovákia hihetetlen utat járt be.

"A mieink, a mi Szlovákiánk olyan dolgokat ért el, amit 25 éve még el sem tudtunk volna képzelni. Az 500 milliós, egységes és szabad Európa részévé váltunk. Története során először viseljük ennek teljes felelősségét. Felfedeztük és elfoglaltuk helyünket, érvényesítjük magunkat a világban" - fogalmazott Kiska. Egyúttal arra kérte Szlovákia polgárait, hogy november 17-ét szabadítsuk meg attól, amit nem érdemel meg.

Fotó: TASR

Balról: Petro Porosenko, Áder János, Bronislaw Komorowski, Andrej Kiska, Joachim Gauck és Miloš Zeman

Kiska meghívta az ukrán államfőt is, és üzent az ukrán népnek

A megemlékezésen részt vett a cseh államfő, Miloš Zeman, a lengyel köztársasági elnök, Bronislaw Komorowski, a magyar elnök, Áder János, a német államfő, Joachim Gauck, és az ukrán államfő, Petro Porosenko is, továbbá diákok és politikusok, nem utolsósorban pedig '89 novemberének meghatározó egyéniségei.

Kiska üzent az ukránoknak is, arra kérte Porosenkót, hogy a nevében üdvözölje az ukrán népet. Azt kívánta számukra, hogy megv tudják védeni szabadságukat, a függetlenségüket, valamint a jogukat arra, hogy maguk dönthessenek sorsukról.

Kiska az üzenete után megcsörgette kulcsait, amivel a 25 évvel ezelőtti események egyik emlékezetes momentumát idézte fel. "Emlékezzünk erre a hangra, és az érzésre, amely eltöltött bennünket közben. Őrizzük meg, és adjuk tovább. Szabadságot hozott számunkra, reményt adott számunkra, de az összetartozás és az önbizalom érzését is jelentette, azt, hogy semmi sem adott, míg mi bele nem nyugszunk" - szögezte le.

Még adósak vagyunk 1989 néhány eszményével

A Szlovák Nemzeti Színház épületében levetítettek több felvételt is a 25 évvel ezelőtti eseményekről, eljátszották Karel Kryl dalait, valamint megemlékezett Emília Vášáryová színésznő is. Emlékeztetett arra, hogy még 25 évvel 1989 után is adósak vagyunk néhány novemberi eszménykép megvalósításával. "Továbbra is fennmaradt az önkényuralom néhány szokása, ezért fontos, hogy a politikába olyan személyek kerüljenek, akik jogállamot akarnak építeni, és akik becsülettel és elszántsággal állnak a közügyekhez" - jegyezte meg.

Az ünnepség után a megjelentek az Eugen Suchoň térre mentek, ahol megemlékeztek az 1988. március 25-i gyertyás tüntetésről. Az államfők szimbolikusan gyertyát gyújtottak, majd 1989 egyéniségeivel együtt részt vettek egy ünnepi vacsorán az elnöki palotában.

TASR/para