"Čižnár mondjon le, Gašparovič pedig fizessen!"

2014. december 4. - 14:55 | Belföld

Az OĽaNO, a SaS és a NOVA felhívta Jaromír Čižnár figyelmét, hogy mérlegelje a lemondását.

"Čižnár mondjon le, Gašparovič pedig fizessen!"

A parlamenti ellenzéki politikusok alkotta pártok ezt az Alkotmánybíróság csütörtöki döntésével indokolták, mely szerint sérültek Jozef Čentéš alkotmányos jogai, amikor Ivan Gašparovič két évvel ezelőtt megtagadta a kinevezését.

A politikusok azt kérik a már a Fico-kormány idején megválasztott és kinevezett főügyésztől, hogy mondjon le, és engedje át a posztot Jozef Čentéšnek.

Egyúttal felszólították Ivan Gašparovič exállamfőt, hogy ő fizesse ki Jozef Čentéšnek az Alkotmánybíróság által megítélt 60 ezer eurós kártérítést.

"Nem helyénvaló, hogy ezt az ország tisztességes polgárai fizessék ki" - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Daniel Lipšic (NOVA). Hozzátette, hogy az egyetlen alkotmányos megoldás ilyen helyzetben, hogy Čižnár lemond a posztjáról. Szerinte ugyanis jelenleg olyan helyzet áll fenn, hogy Szlovákiának két főügyésze van. Gašparovičnak ugyanis ki kellett volna neveznie Čentéšt, ám az alkotmánybírósági huzavona közben a parlament megválasztott egy másik főügyészt.

Hasonló véleményen van Richard Sulík (SaS) is, aki szerint Čentéš és Čižnár között osztálykülönbség van. Úgy véli, hogy Čentéš a jelenlegi kormány ügyeit is piszkálná, ami nyilvánvalóan nem volna számukra kellemes. Sulík szintén felszólította Gašparovičot arra, hogy fizessen, mivel szerinte a kár az ő hibájából keletkezett.

Igor Matovič leszögezte, hogy az Alkotmánybíróság mai döntése is igazolja, hogy szükség van a politikusok anyagi felelősségre vonásáról szóló törvény elfogadására, ami az utcai tüntetések egyik követelése is. Az Egyszerű Emberek formáció vezetője úgy véli, hogy ha ma ilyen törvény érvényben lenne, akkor Gašparovičnak kellene térítenie a Čentéšnek okozott kárt.

TASR/para